Tűzmadár ház segítő foglalkozások



Tájékoztató anyagok



Önkéntesség



Rólunk írták



Partnereink



Elérhetőségek


Mobil:
06 30 790 3841

 

Email:
tuzmadar@tuzmadaralapitvany.hu


Bankszámlaszám:
10300002-20249829-00003285 

 

Adószám:

18120763-1-41


Hírlevél fel- és leiratkozás
esetén kérjük, küldjön e-mailt vagy telefonáljon.

Joghurt villával

 

TŰZMADÁR DIALÓGUS CSÜTÖRTÖKÖK

 

Minden hónap 2. 4. szerdáján 6-7.30 között Mi is zajlik itt és most a világunkban?

BELÉPÉSI KÓD: https://zoom.us/j/880814493

Áprilisba 1-n kezdünk és mindenkit sok szeretettel várunk. 

 Lesz kis gyakorlás, meditáció és beszélgetés.
A részvétel térítésmentes, de adományokat az alapítvány számlájára és/vagy paypal örömmel fogadunk. 

Tűzmadár alapítvány a minőségi életért

bankszámlaszámunk: 10300002-20249829-00003285
IBAN KÓD: HU85, SWIFT (BIC):SWIFT(BIC) MKKBHU HB 
Paypal: tuzmadar@tuzmadaralapitvany.hu

 

A beszélgetés vezérfonala

Sári Edina Joghurt villával, avagy a kórmagyar című könyve. Igy a beszélgetésekbe a szerző is bekapcsolódik és szakmailag Dr Prezenszki Zsuzsa is csatlakozik a csoporthoz, az együttlétet facilitálja Ruzsa Ágota.

Ezt a könyvet most Edina elérhetővé teszi a Facebookon minden nap részéletekben. ÉS IDE KATTINTVA pedig pdf formátumban lehet olvasni vagy letölteni. 

Jó olvasgatást. Várunk szeretettel. 

"A történet nagyszerűen felkészít az orvos-beteg találkozó kényes szituációjára, másrészt remek szórakozást nyújt, hiszen a történet a humorra és a gazdag emberi érzelmek játékára, a lélek rezdüléseire épít. Egy "hollywoodi" szál is erősíti a történet, mert regény szerelem nélkül mit sem ér - főleg tavasszal, amikor a szívünk zsong a szeretni vágyástól, testünk pedig tombol a bezártságtól! 

Tartalom: A kisregény főszereplője Dr. Hatalay György onkológus-sebészprofesszor, akinek egy rendelési napját kíséri végig a történet. A nagyüzemben fogadott, gyorsan átpörgetett és kiszórt betegek egymást követik, de a történet különös fordulatot vesz, amitől a professzor betegekhez való hozzáállása és kommunikációs stílusa megváltozik: asszertívvé válik. A kisregény második részében megismétlődik a professzor napja, ugyanazok a betegek jönnek hozzá, de már valódi, gyógyító légkörben dolgozik. 
Bízom abban, hogy a néhol humoros, néhol sírni valóan nevetséges, de mindenképpen szerethető szereplők történetét is imádni fogod, akárcsak a Barkochbát vagy a 
MeNŐpauza-trilógia köteteit! Íme, az első rész!"

 

Joghurt villával 7. részlet

„Atyaisten, én is itt fogok kimúlni, mint ez a szegény pára az előbb, őt is hagyták megdögleni egy kórházi folyosón, erről szólnak a hírek, még jó, hogy felvettem a jelenetet, a feljelentésnél majd jól jön, mert bizonyisten, hogy felnyomom a kórházat, és sajtót csinálok ebből! Bizonyítékként elmentem a felvételt, otthon meg majd a gépre is átteszem, meg pendrájvra is, legyen több belőle, ha azok letörölnék a telefonomról stikában, mert ugye, a nagy testvér éjjel-nappal, minden eszközön figyel! Hohó! Mi ez a jeges veríték a homlokomon? Máris érzem, esik le a vérnyomásom, a vércukrom, na, nézzük csak a pulzusomat! Atyavilág, ez legalább százhúsz percenként! Ez már tachikardia! De… zsibbad a bal karom is és a vállam, lüktet a halántékom. Úristen, ennek már a fele sem tréfa! Emlékezz, Béla, hogy vitték el az előbb azt a szegény párát, még egy zsákba se tették bele, pedig biztos meghalt, itt a kórházban! Jaj, velem is ez lesz! Lélegezz mélyeket, Béla! Ez már biztos infarktus, érzem a bordák közti nyomást-nyilallást és szájszárazságot. Bírd ki, be kell jutnod, ott már csak nem hagynak megdögleni, meg nem is hagyod magadat, tarts ki, Béla! Már én következem, mikor szólítanak már?! Fel kéne állni és az ajtóhoz nyomakodni, mielőtt bemenne valaki vagy a rendelésben szünetet rendelnének el, mint a bírósági tárgyaláson. Nyugodj meg, Béla! Mély levegő, és nézd végig ismét a kórelőzményedet, hogy el tudd mondani a főorvosnak! Így nyugodtan, sorról-sorral, oldalról-oldalra…” 
– Kandikó Béla! – szólította a beteget Anna.
– Már itt is vagyok, jó napot kívánok, Kandikó Béla vagyok, professzor úr, szerintem hátsófali infarktusom van! Nagyon rosszul lettem az előbb a folyosón, miután az a beteg elterült a földön. Tachikardiás sokk, jeges veríték, lehet, hogy újra kell engem éleszteni nemsoká’.
– Értem. Hátsófali infarktus. Szív- és érrendszeri betegségek osztály eggyel feljebb – gúnyolódott az orvos. – Megjegyzem, az imént rögtönzött öndiagnózisához képest szép egyenesen jár, és magabiztosan mozog, tisztán beszél. Eredetileg milyen panasszal érkezett?
– Az infarktus előtt? Agyrákom volt – közölte a férfi meggyőződéssel. – Illetve van – helyesbített határozottan. – Minden tünet erre utal. Ügyetlen vagyok, érzéketlen…
– „Ez balfácánságra is ugyanúgy utalhat…” – mormolta magában Hatalay, miközben bosszúsan nézte az öndiagnosztizáló, feltehetően hipochonder beteget.
– Memóriavesztésem van és hányingerem. Gyakran rángatózom. Van, hogy csak az arcom, vagy a kezem, de néha az egész testem rohamokat kap. Ez nyilván azért van, professzor úr, mert a tumor irritálja az agy neuronjait, és ettől jön létre ez az önkéntelen, kontrollálhatatlan mozgás. Rémisztő! Tessék megműteni! Prezentáljak rohamot a professzor úrnak, hogy jobban belelásson a betegségembe? 
– Nem, de köszönöm a lehetőséget! Anna! Kérem az úr leleteit! Nem küldte át.
– Mert még nem járt nálunk, professzor úr.
– Értem. Uram! Mik azok ott, a kezében? Csak nem a leletei? Ideadná?
A férfi láthatóan vonakodott átadni a kezében tartott paksamétányi papírt.
– Én akarom felolvasni a professzor úrnak, hogy jobban megértse a betegségeimet – közölte, ám Hatalay egy határozott mozdulattal kitépte a kezéből a kézírással, miniatűr gyöngybetűkkel teleírt papírköteget.
– Ez mi? – kérdezte elképedve, amikor végigpörgette a lapokat.
– A betegségem tüneteinek megjelenése kronologikusan és az ellenlépések, amiket tettem a gyógyulás érdekében – felelt önérzetesen a férfi. – Plusz elhoztam az eddig magamon felfedezett összes betegségem részletes leírását. Hétéves korom óta! Elnézést kérek, hogy csupán akkortól vannak feljegyzéseim, de csak azóta tudok írni. Ez pedig egy lista azokról a szakrendelésekről, kórházakról, ahol a rohamaim után jelentkeztem. Ez meg azoknak az egészségügyi dolgozóknak a névsora, akik nem segítettek rajtam! Most készülök őket feljelenteni.
– Értem – nézte őt töprengve az orvos, majd oroszlánsimogató hangra váltott. – Annácska, kérem, írjon az úrnak beutalót Dr. Vágvölgyi Magda adjunktus asszonyhoz, esoesre!
– De hát ő… – próbált ellenkezni az asszisztensnő.
– Ne bíráljon felül! – sziszegett az orvos dühösen. – Ő szaktekintély az ilyen eseteknél – magyarázta a férfi felé fordulva. 
– Miért? Az adjunktus asszonynak mi a szakterülete? Agyrák kutató? – villanyozódott fel a páciens.
– Nem, dehogy. Ő inkább egy azt megelőző fázisban, a feltárásban vesz részt. 
– Feltárás?! Azonnal megműt? Még ma? Nem írtam meg a végrendeletemet! Meg az veszélyes is lehet! Ilyen pikkpakk megműteni valakit! Nem ezt halljuk az egészségügyről! Inkább odázni szokták a beavatkozásokat, de még a vizsgálatokat is, mert hosszú a várakozási idő. Ennél az adjunktusnál nincs sor? Akkor hogy lehet jó szakember? – kérdezgette egyre hisztérikusabban, rángatózó ádámcsutkával a páciens.
– Nyugodjon meg uram, az adjunktus asszony nem műt egyáltalán, ő csak feltárja a hm… az agyrák lehetséges kiindulópontját egy beszélgetéssel. Ő veszi fel az anamnézist. Mondhatjuk, hogy ő a jobb kezem a teamben.
– Ja, vagy úgy! Értem – kezdett megnyugodni a beteg. – Tehát az adjunktus egy szaktekintély, akivel a professzor úr konzultál. Remek! Végre történik valami!
– Igen, mi komolyan vesszük a pácienseinket. Itt a beutalója, uram, minden jót kívánok!
– Viszontlátásra, professzor úr! Tessék elfogadni, végre megérdemli valaki! – adta át a hálapénzes borítékot a hipochonder páciens, majd körbetekintve nem létező nézőközönségén, a beavatottak büszkeségével masírozott ki az ajtón.”

Joghurt villával 6. részlet

„A zsúfolt folyosón egy harmincas, csinos nő várakozott, kezében izgatottan gyűrögetve egy papír zsebkendőt. Látszott rajta, hogy nagyon izgul. 
„Jaj, csak jó eredménye lenne a szövettannak! De ha nem… Mi a túrótól lehet? Olyan nagyon vigyázok mostanában, még az arcomat is magas faktoros krémmel kenem, mielőtt kimegyek az utcára. A tinikori napozástól lehet? Vagy a szoláriumozástól? Igen, volt, hogy hetente négyszer-ötször is jártam szoliba, de ki gondolt akkoriban a következményekre? Még jó, hogy a háeresek nálunk nem hóvirágot, hanem céges, nőnapi melanoma szűrést adtak ajándékba! Magamtól észre sem vehettem volna a felkarom hátsó részén megbúvó, gombostűfejnyi anyajegyet! Csak nem halok meg egy ekkora pöttytől! Vajon megműtenek? És ha nem ébredek fel az altatásból? Lehet, hogy utána kemoterápiát is kapok? Akár sugárkezelést is? Nagy fájdalmaim lesznek? Ki fog hullani a hajam? Vagy csak a mellrákosok kopaszodnak meg? Hányni fogok? És ha nem engedem, hogy megműtsenek, meddig élhetek? És ha megműtenek, úgy meddig? A végén még hospice házban végzem, pedig még alig éltem.” 
– Németh Zsuzsanna! – kiáltott ki a folyosóra Anna. A fiatal nő a nevét hallva felpattant a helyéről és már csukódott is mögötte a rendelő ajtaja. 
– Jó napot, professzor úr! Hogy vagyok? – próbált viccelődni a nő és idegességében véletlenül kiborította a táskája tartalmát. Miközben kapkodva szedegetni kezdte a dolgait, Hatalay tudomást sem véve az izgalmáról, elkezdte darálni a diagnózist. 
– A biopszia rossz eredményt mutat. Önnek kettes stádiumú melanomája van, a környéki nyirokcsomókban is vannak rákos sejtek. Műtétre lesz szükség.
– Műtétre? Nem lehet egyszerűen eltávolítani? A kozmetikusom pedig azt mondta… Utána kemoterápiát is kapok? Attól szoktak hányni, ugye? Vagy attól inkább csak szédülni? – kérdezgette a nő dadogva, és zavarában sorra a táska mellé dobálta a telefonját, kozmetikai szereit, személyi papírjait. A hosszas rámolás úgy tűnik, felidegesítette Hatalayt, mert emelt hangon folytatja.
– A műtét után a patológiai vizsgálat megmutatja majd, hogyan tovább. Az onkoteam fogja eldönteni a további kezelés menetét. 
– Mi az az onkoteam? Ők mondják meg, hogy kapok-e sugárkezelést? Úgy félek, hogy kopasz leszek! – nyögi kiszáradt szájjal a beteg. – Azt szeretném megkér…
– Hölgyem! – fojtja el a kérdésáradatot az orvos. – Mindent a megfelelő időben. Kérje az asszisztensemtől a beutalót a kórházba, egyben kérjen magának időpontot műtétre.
– Műtét… De én tényleg csak azt szeretném megkérdezni…, illetve felolvasnám arról a kártyáról, amit kaptam az egyik gyógyszertárban, ahol azt mondták, érdemes kitölteni minden orvos-beteg találkozó előtt, hogy eszembe jusson minden abban a rövid időben, amit a rendelőben töltök… 
– Minden kérdésére időben fog választ kapni. Minden jót! – búcsúzott röviden Hatalay, és inkább kifelé fülelt, még akkor is, amikor a hálapénzes borítékot besöpörte a fiókjába. – Anna! Mi az a hangzavar? Mi történik a folyosón?
– Professzor úr, egy kis galiba történt, mert az egyik várakozó beteg rosszul lett.
– A rendelőm előtt? – háborodott fel az orvos.
– Igen, professzor úr.
– Hát hívják a beteghordót, ne itt csináljanak vircsaftot! 
– Professzor úr, esetleg kijönne megnézni a beteget?
– Mit nézzek rajta? Rosszul lett. A folyosón tömeg van, nincs levegő, de lehet, hogy éhgyomori vizsgálatra jött. Bármi lehet vele. Vigyék az elsősegélyre! – adta ki az utasítást részvétlenül Hatalay, mialatt nekilátott egy esemest pötyögni a telefonján. 
– De esetleg, ha mégis… – próbálkozott még egy utolsót Anna, hátha sikerül rávennie a főnökét a villámvizitre. 
– Hívja a beteghordókat, majd ők elviszik!
Anna telefonálni kezdett, de nem járt sikerrel. 
– Nem veszik fel a beteghordók, valószínűleg…
– … momentán beteget hordanak és létszámhiány van náluk is, de ez nem az én ügyem! – csattant fel az orvos. – Én rendelek, nem az én dolgom a beteget magához téríteni. Csukja be az ajtót, de előtte szóljon ki, hogy ne zsinatoljanak, mert zavarják a munkámat! Kérem a következőt! – fakadt ki az orvos.”

Joghurt villával 5. részlet

„– Gyurikám! Szervusz – köszönt rá bizalmasan és tolta félre az ajtónyílásból határozottan Annát egy elegáns, topmenedzser külsejű férfi. – Na, végre a színed elé járulhatok, már itt rostokolok, kérlek szépen, idétlen idők óta! – heherészett a férfi.
– Mi is keményen dolgozunk ám, kérlek szépen, nem csak ti ott a tőzsdén! Foglalj helyet! Mi szél hozott erre? Hogy van a kedves feleséged? 
– Ő jól, köszönöm, de velem mintha lenne egy kis gond – vágott azonnal a mondandója közepébe a pénzember. 
– Mesélj, Ervinkém, mi a probléma? 
– Nem könnyű erről beszélnem, mert hát mégiscsak férfi vagyok és hát te is, kérlek szépen, de azért nem húzom az időt, mert az meg pénz, ugye. Az a helyzet, hogy nehezen végzem a kisdolgomat, és nagyon gyakran kell vécére járnom. De amikor bemegyek, érted, kérlek szépen, akkor nem igen megy. Éjszaka háromszor-négyszer is ki kell mennem, emiatt persze állandóan kialvatlan vagyok. És néha mintha lázas is lennék. Meg hát, az ágyban is vannak gondok, persze nem nagyok, de azért ez zavaró az én koromban, érted, öregem?
34 35
– Értem, Ervinkém. Aggodalomra azonban semmi ok, elküldelek egy prosztatavizsgálatra. Voltál már szűrésen, tudod, hogy nem nagy ügy. 
– Nem, még nem voltam. Nem vagyok én, érted, kérlek szépen, homokos, hogy csak úgy magamtól engedjem, hogy turkásszon bennem egy másik pali.
– Márpedig ez másként nem megy. Ez nem olyan, mint a vizsgálóeszközös kolonoszkópia, bár azt nem kívánnám magamnak sem, akkor már inkább az urológus Péter ujja! Ki lehet bírni, Ervinkém, hidd el nekem! Én ötvenéves koromtól évenként járok. Orvos létemre is nehezen szántam rá magamat, de böcsülettel eljárok. Meg hát gondolj bele! A nőknek se fenékig tejfel az évenkénti nőgyógyászati szűrővizsgálat!
– Persze, de ahhoz már ugye, ők hozzászoktak, érted, mire gondolok? – heherészett zavarában továbbra is a férfi.
– Értem, hogy érted, de el kell menned, nincs más lehetőség.
– Te, Gyurikám, esetleg valami megelőző gyógyszert vagy injekciót nem adhatnál? Tudod, hogy a pénz nem akadály! – Tudom, de ilyesmi nincs. Ha lenne, felírnám neked, elhiheted. El kell menned Péterhez. Ő a legjobb a szakmában. Ha van valami gond nálad, ő megtalálja. Itt a soron kívüli beutaló. Te, és mi a helyzet a zárt végű alapomban és a papírjaimban gyűlő vagyonkámmal? Gyarapszik? 
– Ezerrel rajta vagyok, Gyurikám, hó végén jön a kimutatás. Meg leszel elégedve a számokkal, édes öregem. Jut eszembe, jössz hétvégén golfozni? 
– Verseny lesz? Nem is tudom. Kéne menni, mert az anyósom is hozzánk költözött, Teréz meg olyan morcos mostanában, hogy nem szívesen vagyok vele otthon. Tiszta ezoterike lett! Minden spirituálisnak kikiáltott marhaságot hazahord, megrendel, felolvas… Megőrülök tőle! Banyakórba esett a drágám! 
– Hát szökj meg hétvégére! Hívj egy kis szöszke medikát! Vagy éppen fekete a soros? Hogy is hívják a jelenbelit?
– Lejátszott. Épp ma küldtem el. De megkérdem majd Ákost, a múltkor ő jött el velem. Na, de ennyit a magánéletről, várnak a betegek.
– Jól van, köszi a beutalót, istenuccse, elmegyek. Szevasz Gyurikám, hétvégén találkozunk!
– Szevasz Ervinkém! Anna, kérem a következőt!”

Joghurt villával 4. részlet

"„Mindeközben a folyosón egy negyven körüli, de a ruházata miatt a koránál idősebbnek kinéző, fekete ruhás és fejkendős, a kezében rózsafüzért morzsolgató asszony imádkozott átszellemülten. „Üdvözlégy, Mária, kegyelemmel teljes! Az Úr van teveled. Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Amen. Üdvözlégy, Mária, kegyelemmel…” – zsolozsmázta mozgó szájjal, behunyt szemmel Vassné.
– Vass Lajosné! 
– Jó napot kívánok, professzor úr!
– Na, hogy vagyunk, Vassné, hogy vagyunk? 
– Jól vagyunk, professzor úr.
– Gyógyul a seb?
– Igen, professzor úr! – felelte az asszony merev tartásban, egyenes háttal a szék szélén ülve.
– Nem fáj, nem vérzik, nem húzódik, nem gennyedzik? – faggatta az eddigi betegekkel szemben tanúsított nemtörődömsége után meglepő érdeklődéssel Hatalay. 
– Nem, professzor úr!
– De látom, jócskán szed fájdalomcsillapítót.
– Igen.
– Ezek szerint fájdalmai vannak. Miért nem mondja?
– Nem akarok zavarni. Ha fájni akar, úgyis fog.
– Megnézem, vetkőzzön le alulról!
– Nem kell azt megnézni, jól van az úgy.
– Hát nézze, még ha magának nem is fontos a kontroll, én akkor is megnézem, mert a kötelességem. Vetkőzzön! 
Az asszony nagy nehezen ráállt, hogy megváljon alsóruházatától és felfeküdjön a nőgyógyászati vizsgálóasztalra, de kezéből egy pillanatra sem engedte volna ki a tizedest, a tíz golyócskából álló mini imaszámoló alkalmatosságot, amire kicserélte a folyosón addig morzsolgatott rózsafüzért. 
– Mi ez a vatta itt? – kérdezte az orvos. - Ha már használ valamit, vegyen betétet! Ez csak beleragad az amúgy is váladékozó sebbe. Ami ha jól látom, gennyes és véres is.
– Igen – sóhajtott beletörődően Vassné. 
– Akkor miért nem mondja? Így nem fog meggyógyulni.
– Majd még többet imádkozok. 
– Imádkozik… A férje mit szólt a betegségéhez?
– Mit szólt volna? Nem szólt az semmit. 
– Hogyhogy nem?
– Nem tud róla.
– Nem tud róla? – nézett rá a betegére elhűlve az orvos. – Maguk egy háztartásban élnek? Vagy meghalt a férje? 
– Nem halt az meg.
– Hát akkor?
– Nem tartozik rá. 
– Nem tartozik rá? Azt tudja a férje, hogy maga méhnyakrákkal meg van műtve? 
– Azt nem, csak azt, hogy volt valami női bajom.
– Ez nem női baj, hanem egy daganatfajta, Vassné. De maguk tudják! – vont vállat Hatalay, mert látta, hogy úgysem tudja rábírni a nőt, hogy beszéljen a férjének a betegségéről, ezzel bevonva őt a gyógyulásba.
– A jóisten ezt adta nekem keresztként, mert megöltem a gyerekemet.
– Hogyhogy? – képedt el Hatalay.
– Hát úgy. Úgy maradtam, aztán kimentem az erdőbe fát vágni. 
– És?
– És elment a gyerek. 
– Elment?
– El.
– Hol vetélt el? 
– Az erdőbe. 
– Látta utána orvos?
– Nem – válaszolt engedelmesen az asszony. – Utána kezdtem lent vérezni. 
– Elképesztő! A huszonegyedik században!
– Mért mondja ezt, doktor úr? 
– Prof… Eh, semmi. Mit csináljak én most magával?
– Tessék visszaadni a papírokat és engedjen hazamenni. Kérem szépen. Vacsorát kell főznöm, mert jön haza az uram meg a gyerekek is az anyámtól. Isten áldja, professzor úr és köszönöm a szívességét! – állt fel elszántan a nő és borítékot csúsztatott az orvosnak, amit az a szokás hatalmával elfogadott, bekaszált a fiókjába, majd lemondóan intett a fekete ruhás alak után.
– Egy kávét, professzor úr? – kukkantott be az ajtón anyáskodva Anna.
– Nem kell, inkább öt perc szünetet adok magamnak.
– Igenis, de a bróker barátja jönne be soron kívül, professzor úr. Két perce érkezett, de már nagyon türelmetlen. Az öt perc után beengedhetem?
– Ó, végre egy jó hír ma! Persze, hogy bejöhet! Most kéretem. Annácska, lehet, hogy mégis kérünk majd kávét! És van egy kis almás pitéje is, ha jól szaglásztam reggel a teakonyhában, ugye?”

Joghurt villával 3. részlet

"– Jó napot professzor úr! – köszönt a fiatal nő és a férfi kórusban.
– Magukat ki engedte be ide? – ripakodott rájuk barátságtalanul. – Anna! – hívta az asszisztensét dühösen sziszegve az orvos.
– Mondta a hölgy, hogy következő, és bejöttünk – nyugtatta a pár férfi tagja a professzort. 
– Mi vagyunk a következők. Hajnali fél öt óta itt vagyunk, hogy a hivatalos sorszám kiosztásához sorszámot kapjunk. Egy ismerősünk mesélte az itteni csíziót, hogy lehet bejutni 
még aznap a rendelésre. Egyébként Battonyáról jöttünk – csicseregte a nő.
– Eh, hát ha már… – törődött bele a megváltoztathatatlanba Hatalay. – De nem látom az anyagukat, elment a képernyő. Mégiscsak menjenek ki innen a hibaelhárításig! 
– Megengedi professzor úr, hogy megnézzem? Értek hozzá – lépett az asztalhoz a férfi.
– Hát, ez egy nagyon komoly gép, illetve hatalmas, személyiségi jogokat védő adatbázis meg sok program, meg akármik vannak rajta… Nem is tudom, illetéktelen hozzányúlhat-e… Anna! Még egyszer kérdezze meg a szerelőt, mikor ér ide! Hogy délután?! Az előbb még csak egy óra volt! Mi van itt? Tőzsdére vittük az időt és felszálló ágban van, vagy mi? Akkor nézze meg, de óvatosan! – adta meg az engedélyt az orvos az addig csak szimplán betolakodónak ítélt páciensnek.
– Ideenged a professzor úr? – kérdezte amaz.
– Hát, mivel nincs más lehetőség, nincs választásom. Üljön ide – mondta kelletlenül és átadta a pneumatikus ülésrugózású, fekete bőr, az olasz gyártó részéről egyszerű nagyszerűséggel csak főnöki széknek titulált, forgó ülőalkalmatosságot a férfinak.
– Borókai Tímea vagyok – szállt be a társalgásba hirtelen bemutatkozva az addig csak tétován álldogáló fiatal nő is, akiről Hatalay szinte már el is feledkezett.
– Igen? – kérdezett vissza a bejelentésre amolyan „kit érdekel?” hangsúllyal, miközben az asztala körül téblábolt, kezét hol zsebre dugva, hol karba téve, láthatóan kizökkenve a magabiztosságából. 
– Leülhetek addig oda? – kérdezte a fiatal nő az íróasztal melletti székre mutatva. – Mint mondtam, éjjel fél kettőkor indultunk, hogy reggel ötre itt legyünk a sorszámosztásnál– ismételte magyarázatként a fáradtsága okát. – Először vagyunk itt. Nem ismerünk senkit Budapesten. Adjam a papírokat? 
– Hiába adja ide nekem, látja, hogy nem tudok vele mit kezdeni. Majd kifelé menet adja oda az asszisztensnek!
– De én azért addig elmondanám, mi a baj! – erősködött a nő. 
– Hát… Tessék. Mondja! – hagyta rá az orvos kényszeredetten. – Az asszisztensem majd utólag beviszi az eddigi adatokat, amint megjavul a gép – védekezett passzív rezisztenciával a hatalmi pozícióból kibillentett orvos. 
– Jesszusom, a fiatalember a professzor úr gépében piszkál! – rémült meg Anna belépve a főnökéhez jelentéstételre a technikusok érkezése ügyében. – Hívjam a biztonságiakat?
– Ne hívja, bár szerintem hiába is hívná őket, mert nem találná egyiket sem. Én engedtem meg, hogy hozzányúljon – adott magyarázatot a páciens tevékenységére. 
– Nem piszkálom, hanem segítek! – reagált indignálódott hangon a férfi Anna feladat meghatározására. 
– Na, lépjünk túl ezen a dolgon és haladjunk! Mi a panasz? – nézett a nőre paraszthajszálnyival barátságosabban az orvos.
– Nem nekem van bajom, hanem neki. Attilának – mutatott párjára a nő. – Nagyon fáj a lába. Régóta. Először ortopédushoz mentünk Békéscsabán, aztán reumatológushoz.
– Mondtam, hogy oda csak öregek járnak, nekem biztos nem reumám van, de nem hittek nekem – vágott közbe nevetve a férfi. 
– Kérem az ide szóló beutalót! Egyébként reumája nem csak az idősebbeknek lehet – kockáztatott meg egy felvilágosító mondatot Hatalay, hiszen őt már negyvenéves kora óta kínozta a derekában az időnként fellépő fájdalom. – Anna küldjük MR-re a beteget, kérjen neki időpontot! 
– Csak nyolc hónap múlva lesz szabad időpont, professzor úr, kérjem neki?

Eseménynaptár

Facebook

Cikkek


Képmás magazin 2019-12-15 17:46

Életmentő lehet a rákbetegek lelki gondozása

részletek

Itt minden szónak súlya van 2015-06-29 12:44

A beteg és a „többiek”

részletek

Lélekben is gyógyulni kell 2013-11-10 20:29

A rák diagnózisa olyan mint a cunami: ahol előző nap még boldog párok sétáltak a tengerparton, ott másnap a pusztulás és romok képei fogadnak...

részletek