Segítő szolgáltatások



Tájékoztató anyagok



Önkéntesség



Rólunk írták



Partnereink



Elérhetőségek

Email:
tuzmadar@tuzmadaralapitvany.hu


Telefon:
06 1 455 8100/8607 mellék


Mobil:
06 30 790 3841; 


Bankszámlaszám:
10300002-20249829-00003285

 

Adószám:

18120763-1-41

Feliratkozás hírlevélre

Név:


E-mail cím:

Jól vagyok!-Varga Veronika

 

Jól vagyok!

 

Nekem a betegséggel kezdődött az életem.

Varga Veronika vagyok 43 éves, két gyermekes anyuka.

Az újjá születésem, az új időszámításom 2003-tól kezdődik, de természetesen messzebbre nyúlik vissza, ha az okokat is meg akarom találni.

Szóval 2003 februárjában csomót vettem észre fürdés közben a bal mellem külső részén.

Hamarosan felkerestem a helyi nőgyógyászatot, ahol a „kedves” doktor diagnózisa az volt, hogy a tejmirigyeim vannak megduzzadva, menjek szépen haza. Nekem soha, semmi ilyen jellegű panaszom nem volt, ezért is fogadtam gyanakodva ezt a megállapítást.

Egy hónapig figyeltem magam és mivel nem javult a dolog, újra felkerestem az orvost. Szájhúzások közepette közölte velem, hogy ad egy beutalót ultrahangra, de nehogy a mammográfiára menjek, mert onnan úgyis elzavarnak, csak ultrahangra, mert még 30 éves sem vagyok, nem néznek meg.

Nos, szerencsémre innen már jó kezekben voltam, mert történetesen a szomszédunk Szőgyi Kata, akivel együtt nőttünk fel radiológus volt a Károlyi kórházban. Hamar meg is volt az eredmény: mintavétel, biopszia szükséges.

Egy szép márciusi napon biciklizem hazafelé a munkából, amikor hívott Kata. Megálltam a Reiter Ferenc úton és akkor közölte velem az eredményt: C4. Rák.

Kérte finoman közöljem anyukámmal.(Ezen azóta is mosolygok, hiszen én voltam beteg nem anyukám, de persze értettem az aggódását, de hol voltam én?)

Nem fordult velem meg a föld, nem estem kétségbe, nem sírtam, nem hibáztattam senkit és nem is tettem fel a nagy kérdést, hogy miért pont én. Azon gondolkoztam hazafelé tekerve, hogy hogyan tovább. Nem bántam, nem sajnáltam magam. Gondoltam, ha meghalok, anyukám majd sirat egy darabig aztán kész.

Otthon finoman közöltem anyukámmal az eredményt, aki akkor már 35 éve nővérként dolgozott egy körzeti rendelőben, de ő sem esett kétségbe szerencsére.

Hamarosan a BM kórházban találtam magam, ahol Juhász doktor - anyukám javaslatára, mert régi ismerőse volt - kése alá feküdtem, sajnos.

A mellem nagy részét eltávolította, de később közölte, hogy ne hápogjak, mert nem is olyan régen még lekapta volna az egészet. Örüljek annak, ami megmaradt, bár akkor még nem is láttam csak éreztem.

Kötözésre a helyi, Rákos úti sebészetre mentem. Amikor a doktor levette a kötést elszörnyedt az asszisztensnővel együtt a látványtól, na, akkor kezdtem kétségbe esni. Monda, hogy semmi képen nem így kellett volna ezt csinálni és nagyon ronda munka. Ő sebész, plasztikai sebész volt, akkor már tudtam, hogy hibáztam. Azt is tőle tudtam meg, hogy mi is vár rám a következő egy évben. No, onnan már sírva távoztam.

A BM kórház idős onkológus doktora az első találkozáson a következő kérdést tette fel nekem: - Most mondja meg nekem Veronika, mit csináljak magával?

Hanyatt - homlok menekültem és az Onkológiai Intézetig meg sem álltam. Ott a recepciónál kértem a hölgyet javasoljon nekem itt egy onkológust. Dr. Szabó Eszterre jutott a választás.

Onko team: 4 kemoterápia és 25 sugár volt az ítélet és visszaküldtek még egy műtétre, mert a sentinel nyirokcsomókat nem távolították el.

Életem legnagyobb tévedésének tartom azóta is ezt a döntésemet.

A nyár folyamán el kellett adni a lakást, amiben laktam, mert a nővéremmel közös tulajdon volt és ki kellett őt fizetnem, ezért vidékre esett a választás, ahová a barátnőmék költöztek. A szembe lévő házat akartam anyukámmal megvásárolni, bár drága volt, de nem bántam, gondoltam majd lesz valahogy. Itt ismertem meg életem párját.

A tulaj kollégája volt, ő mutatta be nekem. Az utolsó kemoterápia előtt hívott el randevúra. Hát nem akkor voltam a legszebb és legvonzóbb az életemben az biztos.

A sugárterápia közepén estem teherbe. Mindenki azt mondta el kell vetetnem, bár azt is csodának tartották, hogy egyáltalán ilyen körülmények között megfogant.

A betegséget nem igazán bántam, de ez fájt. Ez nagyon fájt. Ez volt az első terhességem és el kellett vetetnem. Most már ezt is nagyon bánom, hogy megtettem.

2004 őszén új műtétre írtak ki, mert találtak még mikro meszesedéseket és Rahóti Tanár Úr el akarta távolítani. Kiszámoltuk és menstruáció utáni időpontot kaptam a műtétre, de a menzeszem nem jött meg.

Megvizsgáltak. És csak nem? De igen terhes voltam újra. A Tanár Úr profi módon cselekedett. Kis műtétre írt ki a nagy helyett és azt mondta, ha minden rendben maradhat a baba, ha nem akkor…,

De minden rendben volt Hál' Istennek és 2005 júliusában megszületett a kislányunk.

Szeptemberben kértem a házi orvostól beutalót vérvételre. Vérvétel délutánján csörgött a telefonom, hogy azonnal keresem fel őt. A fehérvérsejt számom akkor 78 ezer volt. 2 hónapos babával irány a Kútvölgyi kórház hematológiai osztályára Farkas doktorhoz. Csontvelő vétel, kivizsgálások, diagnózis: Krónikus Mieloid Leukémia.

Ezen a ponton kezdtem el számon kérni a Jó Istent és vitába szállni vele, hogy mondja meg mit vétettem ellene. Mindig is Istenfélő ember voltam, eddig is csak benne bíztam, akkor miért csinálja ezt velem? És most már igen, élni akartam. Nem úgy, mint a mellrák diagnózisánál, nem. Most már nagyon élni akartam.

A válasza abban rejlett, hogy ez olyan leukémia, amire van egy csodálatos gyógyszer a Glivec. Ezt beveszem és élhetek, mint a többi ember. Azért vannak mellékhatásai, de még mindig jobb, mint halál. Nem vitatkoztam tovább. Örültem annak, hogy ez a fajta leukémiám van és hálát adtam még is csak a Jó Istennek, hogy még maradhatok és nevelhetem a kislányunkat.

Visszairatkoztam a főiskolára, az óvodapedagógia szakra, amit 2003-ban a mellrák miatt függesztettem fel és a baba mellett tanultam.

2009-ben lediplomáztam. 2008-tól kaptam állást egy közeli óvodában, ahol a mai napig is dolgozom.

Imádtam az új életemet, a lakhelyemet. Mindent megváltoztattam, mert úgy gondoltam valamit nagyon rosszul csináltam, ha ilyen beteg lettem. Elköltöztem, munkahelyet váltottam, férjhez mentem, mindent megváltoztattam és boldog is voltam nagyon.

2008 szeptemberében viszont megint teherbe estem. Akkor kezdtem az új munkahelyen és nem is terveztük még. Szerettünk volna testvért, de azt mondták várjunk még. Megijedtünk, kétségbe estünk, féltem.

A hematológus azt mondta nekünk kell döntenünk, de ha megfogant adjunk neki egy esélyt.

Rettegtem, hogy baja lesz. Otthon maradtam és sokat pihentem, de rettegtem. 25. héten, egy nap nem éreztem, hogy mozog. Hívtam a védőnőt, nem tudta megnézni, mert rossz volt a gépe.

2009 január 21-én irány az István kórház és a borzalom. Azt az érzést soha senkinek nem szabadna átélnie. A baba Halott volt. A kicsi lányunk meghalt, ott ahol a legnagyobb biztonságban kellett volna lennie. A lelkem egy darabját magával vitte az égbe. Beatrix volt a neve.

Meg kellett szülnöm és nélküle kellett haza mennünk. Rettenetes érzés a mai napig, de tudom, vannak rosszabb történetek, esetek is. De nem adtuk fel, csak azért is testvért akartunk. Rengeteg orvost, genetikus, nőgyógyászt kerestünk fel. Bújtuk az internetet hátha találunk valakit, aki szült már leukémiával, de semmi.

Mindenki bolondnak nézett, hogy mit akarok én. Örüljek, hogy élek, nevelgessem a lányomat, ne akarjak még egy gyereket, de én akartam. Sok orvossal konzultáltam, de igazából mindig egynek a véleménye számított és az a Farkas

doktoré, a hematológusomé volt. Ő elmondta nincs tapasztalatuk, mert 5 éve ebbe a betegségbe még bele haltak, nem gyereket szültek, de ha bele vágunk, és úgy döntünk, akkor mellettünk lesz.

Kivizsgáltattam magam tetőtől – talpig, abba hagytuk a gyógyszert és átálltunk interferonra, de nagyon gyorsan jött vissza a leukémia így ezt elvetettük. Visszaálltam a Glivec-re, de csökkentett adagot szedtem és egy hónap múlva terhes lettem.

  1. júliusában pedig megszületett épen és egészségesen a második kislányunk. Mi voltunk a legboldogabb és a legbüszkébb szülők az egész világon.

Sajnos ez a boldogság csak másfél évig tartott, mert akkor úgy döntöttem, hogy már nem szoptatok megplasztikáztatom a melleimet, hogy nagyjából egyformák legyenek, mert hatalmas volt a különbség. (Csak a jobb mellemben volt tej, de abba volt)

2013 januárjában kerestem fel a plasztikai sebészt a Kútvölgyi kórházban, aki a vizsgálatnál a bal mellemben a maradék mellbimbóm alatt egy csomót tapintott. Azt mondta nem csodálkozna, ha rák lenne. Mondtam én viszont nagyon csodálkoznék, mert nem rég voltam kivizsgálásokon, de sajnos neki lett igaza.

Kezdődött az egész előröl, de a javaslat teljes mell eltávolítás volt. Most viszont jól akartam dönteni. Jó sebészt akartam magamnak. Hosszas keresgélés, gondolkodás és osztás – szorzás után Dr. Tizedes Györgyöt választottuk.

Az idő ellenem dolgozott, nagyon gyorsan nőtt a rohadék, nagyon agresszív fajta volt, igyekeznem kellett. (Her 2)

Mell eltávolítás, azonnali helyre állítással műtét mellett döntöttem, mert mind ez pontosan 10 évvel az első mellrák után, a 40. születésnapom előtt volt és nem akartam egy napot sem fél mellel élni. (Nekem nagy melleim vannak, borzalmas lett volna)

Irány Pécs, ahol 3 orvos 6 órán át műtött és mentette meg az életemet és csinált belőlem egy csinos nőt. Az új mellem a hasamból készült, nagy műtét volt, de Nekik köszönhetem az életemet.

Onkológushoz a Kútvölgyi kórházba mentem. Ott kaptam meg a 4 kiírt kemoterápiából hármat, mert a negyediket nem bírta el a szívem. Utána egy éven keresztül Herceptin következett. A szívem sokat rendetlenkedett, de a kezelés után szép lassan helyre jött.

Azóta köszönöm „Jól vagyok!” Mindig vidáman és pozitívan élem az életem. Többen kérdezik még olyanok is, akik nem tudnak semmit a betegségeimről-, hogy honnan ez az örökös jó kedv, a soha nem szűnő vidámság?

Ma hallottam a misén az atyától és igazat kell adnom neki, hogy ez csak mi teremthetjük meg magunknak oda bent.

Rengetek könyvet olvastam és olvasok el ma is az önismeretről, a pozitív gondolkodásról, pszichológiáról és sokat tanultam, okultam belőlük.

Érettebb, magabiztosabb és sokkal boldogabb ember vagyok, mint a betegségek előtt.

Tavaly végre megcsináltattam a tetoválásomat a hátamra, egy csodálatos tűzmadarat varrattam, annak jeléül, hogy végeztem a betegségekkel, és mert háromszor támadtam fel hamvaimból.

Úgy gondolom nagyon szép lett és büszkén hordom azóta is.

Szóval köszönöm, én „Jól vagyok!”

 

Varga Veronika

 

 

    A tetoválásom!                                              A lányaimmal!                                           

                                                  

 

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                                               

 

 

Eseménynaptár

Facebook

Cikkek


Itt minden szónak súlya van 2015-06-29 12:44

A beteg és a „többiek”

részletek

Lélekben is gyógyulni kell 2013-11-10 20:29

A rák diagnózisa olyan mint a cunami: ahol előző nap még boldog párok sétáltak a tengerparton, ott másnap a pusztulás és romok képei fogadnak...

részletek

Előítélet-mentes sorstársak a Tűzmadárban 2013-11-10 19:18

Az egészséges ember a jelent, de jövőjét is csak egészségesként tudja elképzelni. Hárít, minden kórság gondolatától irtózik, még akkor is... részletek