Segítő szolgáltatások



Tájékoztató anyagok



Önkéntesség



Rólunk írták



Partnereink



Elérhetőségek

Email:
tuzmadar@tuzmadaralapitvany.hu


Telefon:
06 1 455 8100/8607 mellék


Mobil:
06 30 790 3841; 


Bankszámlaszám:
10300002-20249829-00003285

 

Adószám:

18120763-1-41

Feliratkozás hírlevélre

Név:


E-mail cím:

Karácsonyra hazaengednek

Karácsonyra hazaengednek

 

Megtörtént a műtét. Nem volt túl nehéz. Csak a szó, rák, az nehéz. 

Mindenki siet haza. Érezni a kórházban a készülődést, jön az ünnep. Az ügyeleteket utolsó percekig igazítják, beszélik, ki marad, ki megy.

 

Éppen látogató volt nálam, amikor Gabi nővér lobogtatva a zárójelentést begördült a kórterembe. Ezt a nővért nagyon szeretem, mindig ragyog. Meglepően hatalmas, magas és kövér is, de jól mozog, gurul, és pattan, és hangos, messziről lehet hallani a folyosón a hangját. Jó ember, ügyes, ha ő szúr, azonnal betalál a tű a vénába, ha ő ágyaz, öröm abba az ágyba befeküdni,  kinyújtózni, kettőt ráver a párnára, kedvet csinál a lefekvéshez. Gabi nővérnek már elmondtam, hogy egyedül élek, nem tudom, hogyan megyek majd haza és mi lesz otthon. „Mi lenne, drága? Hát karácsony! Telefonálja körbe a rokonságot, a barátait, meglátja nem lesz egyedül, még húsvétkor is beiglit fog reggelizni.”

Mikor meglátta a látogatót, rögtön harsányan nekitámadt.

„Ráér, ugye ráér? Haza kellene kísérni a Juditkát, mehet haza, a legjobbkor tetszett jönni, csak összeszedjük a holmit, segítek csomagolni, öltözni és már indulhatnak is.”

Meg sem tudtam szólalni, már ők ketten intézkedtek, taxi, minden, és Erzsébet, régi kedves kolléganőm már egyik karjával belém karolt, másik kezében a táskám, és bólogatva hallgatta Gabi nővér tanácsait egészen a kapuig, ameddig a kedves jó nővér kísért minket.   

 

Először csak ültem a karosszékben és olvasgattam a zárójelentést. Nem volt más, mint akármilyen betegség után. Mégis, a rák, az más. De azt írja, hogy nincsen áttét. Hát akkor örülni kell. De mit jelent az, hogy keskeny a sebszél? És miért ver úgy a szívem? Anyám azt mondaná, ébredj föl. Ezt a papírt a többi közé kell tenni, és fel kell állni, mozogni kell. Sok a feladat, el kell indulni.

 

Kész magánkórház itthon az élet, olyannyira magán, hogy én vagyok benne a beteg, az orvos, a nővér, a takarítóasszony, a szakács, mindenki, a fodrász is. Szépen megfésülve fogadom a vendégeket, főzöm a kávét, beszámolok a kórházi hetekről, mint Szepesi a meccsekről, szórakoztatom a látogatókat, ők meg szörnyülködnek és tanácsokat osztogatnak. Igyál bio céklalevet. Van, aki hoz is három kiló céklát, igazán kedves. Meg is iszom azt az egy pohár levet, amit sikerül legyártani belőle, aztán kidobom a rostos részt, elmosom a prést, nagy nehezen összerakom a gépet. Nem lenne elég,  ha úgy ahogy van elrágnám a céklát? Ki tudja?

 

Ki tudja mi zajlik le a testemben. Maradtak bennem rákos sejtek, vagy lehet, hogy már egy sincs? A daganattal együtt kivágták volna mindet? Ki tudja? Időnként rosszul érzem magam, és akkor félek. Vagy azért érzem rosszul magam, mert félek? A seb szúr, talán mert éppen gyógyul, vagy miért szúr? Nagyon fáradt vagyok, lefekszem, de nem alszom, és egy idő múltán felkelek.  Égetem a villanyokat, zavar a sötét. Aztán zavar a fény.

 

Mint minden évben anyám halála óta én megyek a karácsonyi ünnepekre a családhoz, barátokhoz, kapok szenteste vacsorát, másod és harmadnapon estig elhúzódó ebédet. Ezúttal kértem, ne adjanak nekem ajándékot, én sem adok, azt most nekem nehéz lenne beszerezni, odavinni, nem bírok emelni még. Minden évben taxival mentem az ünnepekre, 24.-án négy embernek, 25.-én hét embernek, 26.-án nyolc embernek vittem ajándékot, most nem tudom  végiggondolni sem, hogy kinek mit adjak, a csomagolópapír gondolata is fáraszt, és még a taxihoz se lenne erőm egy menetben levinni az ajándékokat. Hát azért csak szimbolikusan csak valami könnyű apróságot hadd adjanak nekem, mondják, mert nem ünnep az ünnep ajándék nélkül. Így aztán vettem apró naptárakat, itt lent a házban a papírboltban, meg tollakat, ceruzákat, mindenből vagy harmincat, hogy mindenkinek tudjak adni. Karácsonyi papírszalvétába csomagoltam mindet. Nem futja többre, nincs bennem lélekerő. Azt sem tudom, mit vegyek fel. Aztán lassan megterveztem, milyen ruha, milyen  cipő, melyik táska.  Összeszedtem magam, elvégre nem ronthatom el az ünnepet. Elhatároztam, hogy rákról, kórházról egy szót sem. Csak kérdő mondatokban fogok beszélni, magam részéről csak megköszönöm a finomságokat, mindent, mindent. Sokat sírtam közben, jól esett sírni. Aztán borogattam a szemem, hogy ne látszódjon meg rajta a sok könnyezés. Drága édesanyám, látod, ide jutottam, rákos lettem. De már megoperáltak, ez már legalább megvolt. Elég öreg vagyok már én is, ideje volt valami betegséget összeszedni, de pont a rákot. Amúgy is nehéz egyedül, de egy rákkal? Hogy birkózzak meg egy rákkal, karácsonykor, egyedül? Mit beszélek, hogy egyedül, nem is leszek egyedül, meghívtak, mint mindig, együtt fogunk énekelni a fa alatt, én is ott leszek velük. 

 

De este, később, amikor hazaérkezem, akkor mi lesz?  Jó, hazahoznak kocsival. Biztosan nem tesznek ki a kapuban, mint szokták, nem, most nem, biztosan felkísérnek.  És mégis, ez nem megy, valami nem megy. 

Az ünnep éjszakái veszélyesek.

Az jutott eszembe, hogy talán hirtelen megáll a szívem, vagy elesem, és nem tudok felkelni, nem jutok el a telefonhoz, nem veszi fel az ügyelet, túl későn találnak rám, bevérzik a seb és, mit tudom én, nem volt racionális az a félelem. Mégis rettegtem és egyre inkább úgy éreztem, hogy baj lesz, biztos baj lesz, ki kell védenem. Végül felvettem a telefont és megkérdeztem, hogy ezúttal, teljesen kivételesen, aludhatnék – e náluk, és csak másnap reggel hoznának haza. Lehetett érzékelni, hogy a kérés mellbe vágta őket, de nem tudtak kitérni se. Hogyne, ha ez jó neked, majd megoldják, megbeszélik, még visszaszólnak, persze, hogy nem gond.

Kikészítettem a kórházi pizsamát, papucsot, köntöst, összeraktam, ami kell az ott éjszakázáshoz. Három család, három éjszaka.

Álldogáltam az ablaknál, néztem a fenyővásárt a parkban. Fát nem, de felhozhatnék legalább egy gallyat. Furcsa volt a lakás csak úgy kopáran.

Lementem. Szinte azonnal megláttam és megvettem egy gallyat, felvittem. Feldíszítettem, alája tettem három mécsest és a régi betlehemet.

Eljött az ünnep, ide hozzám.

Szinte csodálkozva néztem körül, mi bajom volt? Megkönnyebbültem.

Telefonáltam, hogy este hazajövök, nem kell, hogy ott aludjak náluk. 

Eseménynaptár

Facebook

Cikkek


Itt minden szónak súlya van 2015-06-29 12:44

A beteg és a „többiek”

részletek

Lélekben is gyógyulni kell 2013-11-10 20:29

A rák diagnózisa olyan mint a cunami: ahol előző nap még boldog párok sétáltak a tengerparton, ott másnap a pusztulás és romok képei fogadnak...

részletek

Előítélet-mentes sorstársak a Tűzmadárban 2013-11-10 19:18

Az egészséges ember a jelent, de jövőjét is csak egészségesként tudja elképzelni. Hárít, minden kórság gondolatától irtózik, még akkor is... részletek