Mesék ünnepekhez, gyógyuláshoz

 

A Tűzmadárban havonta egyszer, a hó első szerdáján tartunk online Mese-klubot, amelyre szeretettel várunk mindenkit.

Foglalkozásainkat Boris Ilona, meseterapeuta tartja, aki most megajándékoz bennünket pár szép mesével 

 

Megtölteni a termet

Volt egyszer egy messzi-messzi ország, s abban a messzi-messzi országban, egy pompás palotában élt egy nagy, nemes, gazdag király. Mivel élete a végéhez közeledett, el kellett döntenie, hogy a három fia közül melyiknek adja az országát: ki lenne a legbölcsebb, legjobb királya ennek a csodás, javakban bővelkedő országnak. Maga elé hívatta hát őket és így szólt:

– Kedves fiaim, mivel mindhármatokat egyformán szeretlek, egy próba elé állítalak benneteket. Ez majd segít eldönteni, hogy melyikőtök kormányozza halálom után az országot. A feladat, amire kérlek, a következő: palotámnak a báltermét pirkadattól éjfélig meg kell töltenetek színültig valamivel, akármivel. Akinek ez sikerül, az kapja meg a koronámat és a királyságomat. Kezdjed te, kedves legidősebb fiam.

A legidősebb fiú gondolkozott, s mivel a környéken jó sok homok volt, azt gondolta ki, hogy majd színültig megtölti a termet homokkal. Nosza, hozzá is látott, száz szolga lapátolta, talicskázta vele a homokot, hordták pihenés nélkül, szakadatlan dolgoztak pirkadattól éjfélig, ám hiába, a terem még csak félig sem telt meg.

A középső fiú úgy gondolta, szalmával próbálkozik, hisz aratás volt, rengeteg a szalma, hátha azzal sikerül megtöltenie a termet a padlótól a mennyezetig. Neki is száz szolga segített, hordták, hányták, vasvillázták, cipeltél a szénát, izzadtak a melegben, ám a pirkadattól éjfélig tartó kemény munka eredményeképp a terem még így is csak kétharmadáig telt meg.

A legkisebb fiú következett. Pirkadatkor leült a bálterem közepére a földre, és nem csinált semmit. Egész nap csak ült és mosolygott. A testvérei elhűlve kérdezték, hogy miként akar így megfelelni a próbán, de ő csak nyugodtan mosolygott. Majd, amikor elérkezett az éjfél és jött a király, hogy megnézze, mit végzett a legkisebb fia, a fiú a bálterem közepén ülve elővett egy mécsest és meggyújtotta. A mécses fénye egy szempillantás alatt betöltötte a báltermet, a padlótól a mennyezetig, a legtávolabbi sarkocskába és zugba is jutott belőle. A király szívét mérhetetlen melegség töltötte el, és így szólt:

– Fiam, látom, hogy nemcsak okos vagy, hanem a szíved tele van szeretettel, alázattal és bölcsességgel. Kívánom, hogy királyságod alatt ez a Fény vezéreljen az uralkodásban. És a legkisebb fiú igazán méltó, bölcs és nemes királya lett az országnak.

(Ismeretlen eredetű legenda)

 

Olentzero

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy jó tündér. Kis, piros nadrágos manó-segítőivel mindig az erdőt járta, gondoskodott emberekről és állatokról, és segített, ahol csak tudott. Történt egy napon, hogy egy tisztáson ülve fésülgette szépséges aranyhaját, amikor a manócskák izgatottan szaladtak oda hozzá:

– Valami mozog, valami sír a páfrányosban!

A manócskákat követve a jó tündér egy kisbabára bukkant a páfrány között. Mosolygós, csillogó szemű kisfiú volt. A tündér a karjaiba vette, és visszamosolygott rá.

– Legyen a neved mostantól Olentzero, Jóidő, mert öröm veled találkozni! Megajándékozlak erővel, bátorsággal, szeretettel. Sok embert fogsz majd boldoggá tenni!

A tündér elrepült a kisbabával egy szegény házaspárhoz, akiknek nem volt gyerekük, és a gondjaikra bízta Olentzerót.

A fiú nőtt, növekedett, mintha varázslat növesztette volna. Szép szál legény lett belőle; a faluban azt beszélték az emberek, hogy talán valójában óriás, olyan hatalmasra és erősre nőtt. Az ereje ellenére azonban Olentzero kedves, barátságos, gyengéd fiú volt. Vigyázott rá, hogy semmit ne törjön el, semmire ne lépjen rá, senkinek se okozzon fájdalmat véletlenül. A legjobban annak örült, ha segíthetett az embereknek tetőt építeni, köveket hordani, téglát rakni.

Amikor elég idős lett hozzá, hogy mesterséget tanuljon, beállt szénégetőnek. De valójában faragni szeretett a legjobban. Amikor csak szabad ideje volt, fából kis játékokat, babákat, házikókat farigcsált, kifestette őket, és odaajándékozta a falubeli gyerekeknek. Olentzerót nagyon szerették a gyerekek. Mindennap meglátogatták, körbeülték, nézték, ahogyan dolgozik. Amikor ideje volt rá, Olentzero meséket mondott nekik. Ő lett minden falubeli gyerek kedvenc óriás nagybácsija.

Történt egyszer, hogy Olentzero egy közeli városba tartott eladni az áruit, amikor füstfelhőre lett figyelmes. A füst egy közeli iskolából gomolyogott kifelé. A hegyek felett vihar tombolt, egy villám belecsapott a tetőbe, és lángra lobbant az egész épület. Az emberek kiabáltak, futottak erre-arra, vödrökben hordták a vizet, de a tüzet nem tudták eloltani.

– A gyerekek! Még vannak benn gyerekek! – kiáltotta valaki, pont, amikor Olentzero a helyszínre ért. Több sem kellett az óriás szénégetőnek. Ledobta a zsákját, betörte az iskola ajtaját, és bevetette magát a lángok közé. A vállára vett egy tucat gyereket, és kivitte őket a lángoló épületből, majd rögtön visszafordult a többiekért. Így hordta ki a gyerekeket, egyik osztályt a másik után. Amikor az ajtón már nem lehetett kimenni, az ablakon adta ki őket. Az épület közben lángolt, recsegett-ropogott… és éppen, amikor Olentzero az utolsó gyereket is kiadta az ablakon, az egész iskola összedőlt.

Az emberek rémülten nézték a lángokat és a füstöt. Biztosak voltak benne, hogy a jószívű óriásnak vége van. Ám ahogy a könnyeiken keresztül figyeltek, egyszerre csak fényesség jelent meg a romok felett, és előlépett belőle Olentzero, a jó tündérrel az oldalán.

– Bátor és jószívű ember vagy, Olentzero! Tudtam én, hogy jó nevet adtam neked – mosolygott a tündér. – A saját életed is feláldoztad volna, hogy másokat megments. Jutalmul még egy ajándékot adok neked: mostantól örökké fogsz élni! Minden télen, karácsony idején, sorra látogathatod az emberek házait, és ajándékokat vihetsz nekik. A manóim majd segítenek a munkádban. Ez az én ajándékom neked: mostantól minden télen egy kicsivel több örömöt, szeretetet hozhatsz a világba!

Így is történt. Míg a világ más vidékein a Mikulás, Tél Apó, a Háromkirályok vagy a Karácsonyi Boszorkány hozzák az ajándékokat, addig Baszkföldön Olentzero, az óriás, mosolygós szénégető az, aki karácsony éjjel ajándékokkal teli puttonyával sorra járja az emberek házait. Azóta is boldogan él. Talán egyszer hozzátok is ellátogat majd!

(baszk)

A kis Jézus meg a cukorkák

A játékok meg a cukor azért vannak, azért tud az ember farigcsálni gyermekjátékokat, mert mikor az Úr Jézus kisgyermek volt, az édesapja meg ácsmester volt, kint farigcsált a falu szélén egy bódéban.

Osztán mikor már az Úr Jézus azt gondolta, hogy már ő olyan nagy, hogy Mária helyett annyit tud tenni, hogy elviszi az ebédet, megkérte az édesanyját, hogy elvihesse az ebédet.

Aztán, hogy elvitte az ebédet, egy nagy banda gyerekkel összetalálkozott. Azok meg szaladtak elejbe, hogy megverik. Mivel náluk minden volt, nála meg semmi se, nem tudott mást csinálni, lehajolt a földre, fölvett egy marék port és szétszórta köztük. Abból lett mindenféle játék meg cukor. Azóta vannak játékok és cukorkák.

(magyar)

 

 

Eseménynaptár

Facebook

Cikkek


Képmás magazin 2019-12-15 17:46

Életmentő lehet a rákbetegek lelki gondozása

részletek

Itt minden szónak súlya van 2015-06-29 12:44

A beteg és a „többiek”

részletek

Lélekben is gyógyulni kell 2013-11-10 20:29

A rák diagnózisa olyan mint a cunami: ahol előző nap még boldog párok sétáltak a tengerparton, ott másnap a pusztulás és romok képei fogadnak...

részletek