Segítő szolgáltatások



Tájékoztató anyagok



Önkéntesség



Rólunk írták



Partnereink



Elérhetőségek

Email:
tuzmadar@tuzmadaralapitvany.hu


Telefon:
06 1 455 8100/8607 mellék


Mobil:
06 30 790 3841; 


Bankszámlaszám:
10300002-20249829-00003285

 

Adószám:

18120763-1-41


Hírlevél fel- és leiratkozás
esetén kérjük, küldjön e-mailt vagy telefonáljon.

Szakcikkek » A pszichoonkológia szerepe az onkológia mindennapi gyakorlatában

A pszichoonkológia szerepe az onkológia mindennapi gyakorlatában

2016-01-11 14:34:30

 

 

( Rohánszky Magda, Tigyi Henrietta - Egyesített Szent István és Szent László kórház és Rendelő Intézet, Tűzmadár Ház, PécsiTudomány Egyetem, Egészségtudományi Kar ) 

 

A modern onkológia multidiszciplinális működésében egyre erősödő szerepet vív ki magának a pszichoszociális onkológia. A több, mint negyven éve építkező tudomány vizsgálatainak fókuszában a betegség kialakulását befolyásoló hatások és a betegség következtében kialakuló lelki, egzisztenciális és szociális változások állnak. Fontos területe a létrejött érzelmi, mentális állapotok befolyásolását szolgáló módszertan kialakítása, az alkalmazott pszichológiai intervenciók hatékonyságának vizsgálata. Külön figyelmet érdemel még az orvos-beteg kapcsolat alakulása a súlyos betegség függvényében, és a megfelelő kommunikáció kialakítása a nehéz helyzetekben. A kutatások kiterjednek a fizikailag és érzelmileg is  fokozott megterhelésnek kitett orvosok, nővérek egészségi állapotának követésére, a megterhelés következtében kialakuló  burnout mérése, és a megelőzés lehetőségeinek kidolgozása.

 A pszichoszociális onkolólógia  elkötelezett úttörői közül két nevet emelnénk ki, Le Shan amerikai pszichológust, aki a betegség hátterében meghúzódó pszichoszociális okok feltárása segítségével és azok rendezésével támogatta a betegséggel való megküzdés folyamatát (1). A másik fontos személyiség J. Holland, aki a rák diagnózisa és a betegségfolyamatba létrejött leli-érzelmi változások megfigyelésével és azok kezelését  szolgáló pszichológiai intervenciók bevezetésével fektette le a pszichoonkológia alapjait(2).

A rákbetegség diagnózisa, és a betegség kiszámíthatatlan, bizonytalansággal átszőtt  folyamata súlyos terhet jelent fizikailag, lelkileg és szociálisan is a rákbeteg, a beteg hozzátartozói és az őt kezelő egészségügyi team  számára is. A betegség ténye megrázó, és maradandó változásokat eredményez a beteg életében és személyes működésében. A súlyos betegekkel foglalkozó orvosok, nővérek a betegség fizikai oldalának kezelése közben   napról-napra nehéz érzelmi helyzeteket élnek át az egyre növekvő fizikai terhelések mellett. Ez a gyógyítottak és a gyógyítók oldalán  folyamatosan jelen levő testi lelki, egzisztenciális terhelés az elmúlt évtizedek során arra késztette a szakembereket, hogy beazonosítsák a rákbetegség során a beteg által megtapasztalható lelki és szociális történéseket, és számba vegyék, hogy azok milyen módon hatnak vissza a kezelések kimenetelére, a beteg életminőségére, illetve a gyógyulás folyamatára. A tapasztalatok alapján egyértelművé vált az az igény, hogy a betegséggel való megküzdés lelki oldalát párhuzamosan kezeljék az orvosi beavatkozásokkal.

A rákbetegséget kísérő leleki állapotok

J. Holland a z 1997-ben javasolta, hogy apszichológiai problémák helyett használják a distressz fogalmát, kevésbé stigmatizáló volta miatt. A rákbetegséget kisérő lelki jelenségeket magába foglaló gyűjtőfogalom körébe tartozik a hangulatingadozás, ingerlékenység, feszültség, evés és alvászavar, szorongás, depresszió stb .

A rák diagnózisa és kezelése komoly lelki és szociális terhet jelent a beteg és családtagjai számára, szorongás, depresszió, konfúziók és szociális elmagányosodás jelentkezik párhuzamosan az anyagi és betegség terhekkel. Ezek a pszichoszociális nehézségek folyamatosak, a rákbetegek valamivel több, mint harmada folyamatos, szignifikáns distresszt él meg, a családtagok, partnerek és hozzátartozók, akik beteg családtagjaikat ápolják  gyakran még a betegeknél is magasabb distressz szintekről számolnak be. Az előfordulási becslésekre támaszkodva legalább tízmillió ráktúlélő kiegészülve a családtagokkal, hozzátartozó gondozó személyekkel  tapasztalhatja meg évente ezeket a negatív pszichoszociális hatásokat. Az IPOS 2010 –ben világkongresszusán javasolta, hogy a distressz szintjének rögzítése, mint 6. vitális jel kerüljön be a légzés, pulzusszám,vérnyomás hőmérséklet, fájdalom mérése mellé (3).   

 Az elmúlt évtizedekben a distressz szűréssel kapcsolatban számtalan tanulmány jelent meg. A tanulmányok a standardizált mérőeszközök szükségességét emelik ki, valamit a szűrések értelmét jelentő  pszichoszociális gondozói  háttér biztositását. Pril és munkatársai  1000 onkológust interjúvoltak meg, közülük összesen  15% alkalmaz standardizált módszert a distressz szűrésére. Hasonló eredményeket találtak a kanadai onkológusok között is. A  magyar onkológiai centrumokban többféle előszűrő kérdőív van forgalomban. A hangulat Hőmérőt és a hozzá társuló Probléma listát Muszbek Katalin és munkatársai (2006)  adaptálták(4). Vizsgálatukban a 924 fős, a rákbetegség szempontjából vegyes csoport 41%-a distresszes. Zabora és munkatársai (2001) szintén a rákbetegség szempontjából vegyes csoportban (4496 fő) mérték a distressz szintjét(6). A vizsgált populáció  35,1% distresszes. A daganat helye szerinti rangsorban a tüdő rákban megbetegedettek között legmagasabb a distressz szintje (43,4%), ezt követi az agy, pancreas, lymphoma, máj, fej-nyak, emlő, leukémia, melanoma, colon, prostata rák a sorban. Vizsgálatuk szerint a  distressz előfordulása a nőgyógyászati rákok csoportjában a legalacsonyabb (29,6%).

L.Carlson és munkatársai  randomizált vizsgálatukat tüdőrákos betegek körében végezték(7). A vizsgálat során a minimál szűrés(distressz termometer) mellett a kisérleti csoportokban  mérték a fájdalom, fáradtság és egyéb pszichológiai mutatók szintjét. A nyomonkövető folyamatban a legerőteljesebb változásokat a mért területeken abban a kísérleti csoportban tapasztalták, ahol a pszichoszociális szempontból magasabb kockázatú személyek a szűrés után konzultálhattak problémáikról mentálhigiénés szakemberekkel és segítséget kaptak a problémájuk rendezését leginkább biztosító segítő szervezetekkel a kapcsolatfelvételre. Ez a vizsgálat is azt bizonyítja, hogy a minimális szűrés mellett a kiegészítő kérdőívekre is szükség van. Önmagában pedig a szűrés csak egyfajta jelzés a pszichoszociálisan kritikus helyzetű személyekről, a problémák kezeléséhez szükséges háttér biztosítása elengedhetetlen.

Kendall és munkatársai egy amerikai vizsgálatban 1281 rákbeteg distressz szintjét  mérték meg a distressz termométer segítségével. A termométeren a  distressz intenzitásának szintjét 10 pontos skála mentén tudja meghatározni a rákbeteg. A distressz termométerhez egy probléma lista is tartozik, mely 16 problématerületet foglal magába. A pácienseknek azokat a problémákat kell megjelölniük, melyek az elmúlt  hetekben distresszt okoztak számukra. A feldolgozás szerint a teljes mintából 423 fő igényelt pszichoszociális intervenciót pszichoszociális onkológia területén dolgozó szakemberektől. Ez az eredmény jól illeszkedik az ezen a területen történt  vizsgálatok eredményeihez, melyekben a betegek  25-50%-nak distressz szintje nehezíti a betegséghez való alkalmazkodást és együttműködést.

 

Depresszió, szorongás

A betegséget kísérő pszichiátriai, pszichológiai problémák hátteréban családi és szociális problémák, kognitív diszfunkciók, az elveszett életlehetőségek miatti gyász, döntési nehezségek, poszttraumás stressz, szorongás, depresszió  is meghúzódhat.

A depresszió észlelése, diagnosztizálása az egyik leggyakoribb kihívás a onkolkógia gyakorlatában. A beteg lehangoltsága, hangulati problémái, fáradékonysága, testsúlyvesztése és egyéb vegetatív problémák  lehetnek a betegség és a kezelések következménye is. Ezért a depresszió felismerésében jobban segít a pszichológiai faltorokra való figyelés. A visszahúzódás,  az örömkészség elvesztése, értéktelenség, feleslegesség érzet,  bűntudat, alacsony önértékelés, öngyilkossági gondolatok  jelezhetik a depresszió súlyosságát (9) (Bailey at al 2005.). Az orvos- beteg konzultációk során a rendelkezésre álló rövid idő ellenére fontos a fenti pszichológiai jelekre való figyelés, mert  a depresszió emelkedett szintje nehezíti a  kezelő személyzettel való együttműködést és szerepe van a kezelések visszautasításában. A súlyos   depresszió jelenléte hozzájárulhat a betegség gyors progressziójához(10) ( Prieto et al 2005). A depresszió közepesen súlyos vagy súlyos formái pharmakológiai kezelést is igényelnek, a pszichoterápia lehetősége mellett.  

A rákbetegek számára kidolgozott, a depresszió mérését   szolgáló önkitöltéses mérőeszközök: a Kórházi Szorongás és Depresszió skála (Hospital Anxiety and Depression scale (HADS), a Rövid Tüneti Kérdőív (Brief Symptom Inventory (BSI) és a pszichiátriában is alkalmazottak közül: a Centrer for Epidemiological Studies-depression(CES-D), valamint a Beck depressziót mérő kérdőív (Beck Depression Inventory). Az önkitöltéses kérdőívek csak irányt mutatóak a depresszió szintjének meghatásozásánál. Feltétlenül kell látni és beszélgetni a beteggel.

Az onkológusok többsége a betegség miatti alkalmazkodási zavarokat természetes átmenetként kezeli. A rákhoz kapcsolódó stresszorok hosszú időn keresztül fejtik ki hatásukat, hatásuk fel nem ismerése késleltetheti a megfelelő diagnózis felállítását, kezelés megadását.

Egy 3000 főt magába foglaló rákbeteg csoportban a betegek 37%-a mutatta a depresszió különböző erősségét(Carlson, Bultz et al 2003(11)

A magyar rákbetegek körében végzett mérések tanúsága szerint a szorongás és depresszió előfordulási gyakorisága magasabb, mint a nemzetközi publikációkban találhatók. Muszbek és tsai (2006) vizsgálati mintájukban a rákbetegek 47% szorong, 44% depressziós.   Rohánszky és mtsai (2013) 1096 rákbeteg körében végzett vizsgálatuk  eredményei szerint  a betegek 13.3% erősen depressziós, 24% súlyosan szorong(15).

Szorongás

A rákbetegséget kísérő szorongás felerősítheti a fájdalom szintjét, belejátszik az alvászavarok megjelenésébe, negatívan hat az életminőségre (Stark, House 2000).

A szorongás színtje magasabb a diagnózis közlés idején, a kezelések kezdetén. Emeli szintjét a betegség kiújulása, progressziója, az aktív kezelések beszüntetése az állapotromlás miatt, illetve az életvég közeledte. Fokozhatja a szorongást a gyógyulás után a normál életbe való visszatérés, a betegség kiújulásától való félelem (Demokles effektus)(17). Az életvég közeledtével erősödik a félelem a fájdalom növekedésétől, a kiszolgáltatottság fokozódásától, a másoktól való függés növekedésétől, a kontrollálhatatlan fájdalomtól, a  magány megélésétől a haldoklás idején.

Gyakori jelenség a rákbetegség traumatikus hatása kapcsán létrejövő Posztraumás stressz állapot. Kialakulását elősegítheti a rákbetegségét megelőzően is jelen levő pszichológiai állapotok, múltbeli stresszel teli eseménye, pszichológiai betegségek, a betegséget megelőző magas distressz szint, a  megküzdés elkerülő módja, a szociális támasz hiány, gyenge fizikai kondició( Bras 2009)(18)

 

Pszichológiai intervenciók

A rákbetegséget kísérő pszichológiai problémák kezelése, befolyáslása egyéni és csoportos formába is történhet.A beavatkozás során a cél a lelki egyensúly visszaállítása, a megküzdés hatékonyságának fejlesztése, a folyamatot kísérő érzelmi, kapcsolati, egzisztenciális vagy akár az életbe való visszagyógyulást kísérő problémák csökkentése (Rohánszky at al 2014)(19). A pszichológiai intervenciók többsége sikeresen alkalmazható  bármikor a rákbetegség folyamatában,  bizonyos intervenciók azonban jobban illeszkednek a betegségfolyamat adott szakaszaihoz. A következőkben röviden tekintsük át a pszichoszociális onkológia hatékony  pszichológiai módszereit és alkalmazási területeiket.

 

  1. Pszichodiagnosztikai vizsgálatok, szűrések (érzelmi, mentális és szociális problémák szűrése)
  2. Pszichoedukáció (betegség kezdeti szakaszában, de bármikor szükséges lehet a betegségfolyamatban)
  3. Pszichoterápiás krízisintervenció (diagnózisközlés után, a beteget lelkileg is megterhelő orvosi beavatkozások során, illetve bármikor a betegségfolyamatban intenzív érzelmi és/vagy veszteség állapotban)
  4. Pszichoterápiás konzultáció
  5.  Dinamikus rövidterápia
  6. Hypnoterápia (érzelmi problémák feldolgozása, fájdalomcsillapítás, fóbiák stb.)
  7. Viselkedés és kognitív terápia (feszültség és szorongás csökkentése)
  8. Kreatív terápia (érzelmek feldolgozása, önismeret)
  9. Zene és mozgásterápia (érzelmek feldolgozása, önismeret)

10.  Tanácsadás (alkalmazkodási problémák, aktuális érzelmi problémák, életvezetés váltása)

11.   Életmód tanácsadás (dietetika, testmozgás, lelki-fizikai egyensúly megteremtése)

12.  Csoportos edukáció, önsegítő csoport (19)

 

Az egyéni és csoportterápiás lehetőségek mellett kiemelnénk két, kifejezetten a rákbetegség  pszichológiai befolyásolására kidolgozott komplex módszert, mely a rákbetegek belső, öngyógyító erőinek mozgósítására épül, érinti a negatív érzelmek feldolgozását, a stresszkezelést, a beteg élethez való viszonyát, értékrendjét és az életminőségét.

 Simonton-módszer

 Carl Simonton radiológus és Stefani Mathews-Simonton pszichológus nevéhez fűződik (Simonton, Matthews-Simonton, & Creighton, 1978)(20). Az intervenció relaxációra épülő öngyógyító imaginációt, az érzelmi egyensúly kialakítását, a betegséggel kapcsolatos szorongás és félelmek, halálfélelem feldolgozását, a jövővel kapcsolatos pozitív célok megalkotását foglalja magába. A módszer érinti a rendszeres testmozgás és az egészséges táplálkozás fontosságát az életmód változást is megcélzó folyamatban. A terápiás folyamat az elme és az érzelmek teremtő erejére épít, megalkotói elképzelése szerint a gyógyíthatatlan betegek életminőségét, akár a túlélés hosszát is befolyásolhatja (Simonton és mtsai, 1978).

A  Simonton házaspár gyógyító elképzelése mögött Selye János felismerése húzódik meg, mely kapcsolatot feltételez a stresszhatások és a betegségek kialakulása között, s mely kapcsolat a személyiség típusától függően más-más betegség megjelenését valószínűsíti. A Simonton házaspár megközelítése szerint, ha az érzelmek és gondolatok képesek hozzájárulni a betegség kialakulásához, akkor felhasználhatjuk őket a gyógyításban is (Achteberg, Simonton, & Matthews-Simonton, 1977)(21). A Simonton-módszer eredeti célja az immunrendszer stimulálása volt a képzelet segítségével annak érdekében, hogy az megtámadja és megsemmisítse a rákos sejteket és fokozza az orvosi kezelések befogadását a szervezetbe (Rohánszky et al 2014)(22).A programban résztvevők  elsajátítják a  progresszív relaxációt, és megtanulnak vizualizációval és a képzeletükkel dolgozni(imagináció). Beazonosítják és rendszerezik az életükben jelenlevő stresszhatásokat, érzelmi problémákat, nyugtalanító félelmeket. A feldolgozás, rendezés módszereként  imaginációra épülő gyakorlatokat alkalmaznak.Az  American Cancer Society összefoglalójában a módszer pozitívumai között említi, hogy az (1) erősíti a betegekben a betegség feletti kontroll érzését; (2) csökkenti a tehetetlenség érzetét; (3) a relaxáció csökkenti a feszültséget és átmenetileg erősíti a jóllét érzetét; (4) a módszernek nincs negatív mellékhatása; (5) a sztenderd orvosi terápiák mellett is alkalmazható; (6) a betegben kialakuló pozitív és aktív attitűd erősítésével fokozza a betegséggel való megküzdés hatékonyságát (Simonton & Matthews-Simonton, 1981).

 A módszer túlélésre gyakorolt  hatékonyságának bizonyítására   egyetlen klinikai vizsgálatot végeztek 1974 és 1978 között . A kontrollcsoport nélküli kísérleti csoportokban többségében emlőrákos, vastagbélrákos és tüdőrákos betegek vettek részt. A vizsgálatban szereplő betegek átlagtúlélési idejét az adott betegségcsoport (pl. emlődaganat) egyesült államokbeli átlag túlélési idejével vetették össze. Az így kapott eredmények a túléléssel kapcsolatban ígéretesek voltak, de a módszertani hiányosságok fényében nem tüntek kellően megbízhatónak (Simonton, Matthews-Simonton, & Sparks, 1980). A következő évtizedekben a relexáció, imagináció módszertanát átvéve több vizsgálat is indult, és az intervenciók élethossz befolyásoló szerepe csak lassan került ki a fókuszból. Spiegel, Kraemer, Bloom és Gottheil (1989)(24) vizsgálatának tanúsága szerint például előrehaladott emlőrákos nőbetegek egy éven át tartó támaszcsoportjában a relaxáció, imagináció, életmódváltás és az egymásnak nyújtott érzelmi támasz szignifikáns különbségeket hozott a túlélésben a kontrollcsoporttal összehasonlítva az intervenciós csoport javára. Spiegel és munkatársainak (1989)(25) eredményeit a túlélés terén szintén nem sikerült reprodukálni a jól megtervezett hasonló összetételü, módszertanilag is azonos csoportokkal (Kissane 2007)(26), de a relaxáció és imagináció hatékonysága pszichológiai változókra és az életminőségre gyakorolt pozitív hatása beigazolódott.

Vizsgálatok további sokasága számolt be az elmúlt évtizedekben a progresszív relaxáció és imagináció kombinációjának lelki egészséget javító hatásáról (pl. Baider, Uziely, & Kaplan De-Nour, 1994; Raffe,. Schmidt, & Ernst, 2005; Walker és mtsai, 1999), melyeket összegzve Newell, Sanson-Fisher és Savolainen (2002) arra a következtetésre jutottak, hogy a pszichológiai terápiák emelik a  betegséggel és kezelésekkel kapcsolatos tájékozottságot, fejlesztik az érzelmi alkalmazkodó-képességet, javítják az életminőséget és a betegséggel való megküzdés sikerességét.

Egy 2014-ben megjelent tanuulmányban a klasszikus Simonton módszerre épülő kontrollcsoportos, nyomonkövetéses vizsgálat eredményeiről számoltak be(29), ahol a kimeneti változók a pszichológiai állapot, a megküzdés és az életminőség voltak (Rohánszky at al, 2014(29)). A vizsgálatban 80 fő daganatos beteg képezte a kísérleti csoportot, eredményeiket illesztett  kontrollcsoporttal hasonlitották össze(74 fő).

 A vizsgálat során három mérés történt: baseline, a tréning után közvetlenül (csak az intervenciós csoportban) és fél évvel a tréning lezárulta után. A pszichológiai változók, az életminőség és a megküzdés és életerő változásainak mérésére önkitöltős kérdőívcsomagot alkalmaztak. A közölt eredmények szerint, az illesztett kontrollcsoport mutatói mindössze egyetlen változó (figyelemelterelő megküzdési mód) mentén változtak az utánkövetés végére. Az intervenciós csoportban viszont a 11 héten át tartó foglalkozássorozat végén szignifikáns csökkenést tapasztaltak az észlelt stressz (p<0,001), a szorongás (p<0,001), a depresszió (p = 0,001) és a depresszív megküzdési stílus (p = 0,017) tekintetében. Erősödött az életerő (p = 0,013) és az önbíztató-figyelemelterelő megküzdés (p=0,003).  Ami még fontosabb, hogy mindezen változások a féléves utánkövetés idejére is megmaradtak. A szerzők véleménye szerint, a  Simonton-tréning komplex módszertana  igen hatékony a daganatos betegek pszichológiai jól-létének és életminőségének befolyásolására, fejlesztésére.

Mindfulness based Cancer Recovery (Éber, tudatos figyelemre épülő, rákmegküzdést segítő program)

Az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örven az MBCR és kutatások sokasága foglalkozik hatékonyságával.

A mindfulness fogalom buddhista eredetű,mi éber figyelemnek, tudatos jelenlétnek fordítjuk a nehezen magyarítható kifejezést.

Az éber, tudatos jelenlét egyszerre jelenti  azt, ahogy a személy jelen van a világban, és azt a gyakorlatot is, mely az lehetővé teszi az elme számára a jelen pillanatainak megélését és tudatosítását.Az éber, tudatos figyelem elősegíti, hogy pillanatról pillanatra a jelen történéseit élhessük meg, és azokra legjobb tudásunk szerint reagáljunk. Ezt az állapotot a szándék, a figyelem és az éber tudatosság modellje (IAA, Intention, Attention, Awareness) írja le (Shapiro,S.L: 2006).

Az Éber Tudatosságra épülő Rákmegküzdés (MBCR) program alapját az MBCR (mindfulness based stress reduction) program adja, melyet J.Kabat Zinn dolgozott ki (1990) A program sikerét mutatja, hogy mára stresszkezelő klinikák sokasága működik a program szerint Amerika és Európa szerte. J.Kabat Zinn módszerének elsődleges célja a   stressz csökkentése melyhez a mindfulness-t, mint a stressz csökkentés módszerét alkalmazzák.

Erre a megközelítésre épül a MBCR program (Linda Carlson (1996). A program heti rendszerességgel (8x2óra) a megküzdéshez fontos témákat és gyakorlatokat dolgoz fel. Fókuszban a stressz reakció és stressz válasz közötti különbség megértése, a hasi légzés, a mindful coping,  és a vegetatív idegrendszer egyensúlyának megtartása áll. Az elme mindful  (a jelen megtapasztalása éber, tudatos figyelmen keresztül)  működésének elősegítését a különféle meditációk, légző gyakorlatok, mindful joga, testátlégzés és az érzelmek, gondolatok közötti kapcsolat tudatosítása szolgálja. A mindfulness (éber tudatos jelenlét) kifejlesztésénben fontos szerepet játszik, az az attitüd, amivel a folyamatot megközelítjük. J.Kabat Zinn (1990) útmutatása szerint az attitüd része az ítélkezés mentesség, a bizalom jelenléte, a teljesítmény igény elengedése, az, hogy képesek legyünk minden helyzetre friss szemmel nézni, mintha most tapasztalnánk meg először (beginners mind), valamint az elfogadás, függés mentesség, türelem a legfontosabbak.

A helyzetek változó természetének elfogadása (non attachment)  segíti e betegeket a betegségfolyamatban jelenlévő bizonytalanság elfogadásában, segíti annak elengedését, hogy bizonyos szükségleteknek ki kell elégítődnie,pl: hogy fontos tudni a  kezelések kimenetelét a jövöre nézve. A „miért „ kérdés helyébe a „mit” kérdés kerül, vagyis „mit tehetnék annak érdekében, hogy az adott helyzet a leghatékonyabban kezeljem”. A betegek számára legnyugtalanítóbb a jövővel kapcsolatos kérdések megválaszolása. A múlton való rágódás és a  jövővel kapcsolatos bizonytalanság a szorongás erőteljes táplálója. A jelenben való lét, a figyelmet a pillanatról, pillanatra kibomló eseményeken tartja és az azzal való megküzdés lehetőségét erősíti ki.

Az életben való tudatos jelenlét segíti az érzelmek szabályozását, és a tapasztalatok elfogadását helyezi előtérbe az elkerülés helyett. A tudatos, éber figyelem kifejlesztésében nagy szerepe van a rendszeres gyakorlásnak, a hétről hétre feladott otthoni munkák tapasztalatainak feldolgozásának és az ön-fegyelemnek mely a kölünböző meditációk, joga és egyéb informális gyakorlatok rendszeres végrehajtásához szükséges.

Az MBCR módszer hatékonyságát vizsgálandó az elmúl évtizedben 21 tanulmány született. A többségében kontroll csoport nélküli vizsgálatok, az alkalmazott módszer előtti és utáni mérések eredményeiről számoltak be. Speca és munkatársai (2000) randomizált(33), kontrollcsoportos  vizsgálata eredményei szerint a kísérleti csoport 65% mutatott pozitív hangulati változást, 35%-uk stressz tünetei csökkentek. Kevesebb feszültség, szorongás, félelem, depreszió, düh, koncentrációs probléma volt mérhető a kísérleti csoportban és nőtt az életerő. Csökkentek a perifériális stressz tünetek, a központi idegrendszeri és gasztrointesztinális tünetek is. A fél évvel későbbi nyomonkövetésben a kontroll csoporthoz

képest megmaradtak a kísérleti csoport pozitív változásai (Carlson, L.E 2001). Egy 2013 randomizált, kontrolcsoportos vizsgálatban (L.Carter at al)(35) két gyakorta alkalamazott pszichológiai csoportos intervenció az MBCR és a szupportív expresszív támaszcsoport (SET) hatékonyságát vetették össze. A vizsgálatban stage I-III. erősen distresszes emlőrákos nőket vontak be. A három összehasonlításra kerülő csoport 1. MBCR, 2. SET és a 3. egynapos stersszkontrol foglalkozás. Az MBCR csoportban a fókusz a meditáción és a jógán volt, a SET csoportban az érzelmek kifejezésén, és a támaszadáson. Mindkét csoport 18 terápiás órát foglalt magába. Mérések baseline és a foglalkozások befejezése után történtek, az adatok feldolgozását olyan szakemberek végezték, akik nem tudták melyik mérés melyik csoporthoz tartozik.Elsődleges kimeneteli változók voltak a hangulat és a nappali nyál cortizol szint változása, másodlagos mért változók, életminőség, stressz tünetek és szociális szupport.A közölt eredmények szerint mindkét kisérleti csoportban a cortizol szint megtartott volt, míg a kontrol csoportban csökkenő tendenciát mutatott. Az MBSR csoportban lévő nők több pszichológiai változóban javultak a SET ill kontrol csoporthoz képest.A kontroll csoporhoz képest az MBCR csoport erőteljesebb változást mutatott az életminőségben,  míg a SET csoportban a szociális támasz szintje szignifikánsan erősebb volt, mint a kontrol csoportéban.

A vizsgálati eredmények alapján az MBCR hatékonyan befolyásolja a pszichológiai változókat ( stressz tünetek, hangulati zavarok, szorongás, düh, depresszió, alvás minősége) és javítja az életminőséget, fejleszti a megküzdő képességet és a személyiség növekedését az életet veszélyeztető betegséggel szembenézve, az életvég felé haladva és  a gyógyulás állapotában is .

A pszichoonkológia alkalmazott területeinek másik kiemelkedő súlyú vetülete az orvos-beteg kapcsolat fejlesztése, a hatékony kommunikáció tanítása. Az életet vezsélyeztető betegségek, mint a rákbetegség nem csak a beteget terhelik meg érzelmileg, hanem a beteg személy családját és az őt kezelő egészségügyi dolgozókat is. A súlyos, gyakran nehéz kimenetelű betegségfolyamatban a diagnózis mellet a megterhelő fizikai beavatkozások és a kezelések mellékhatásai is komoly tehertételként nehezednek a betegre és környezetére egyaránt.Az orvos beteg kapcsolat a kommunikáción keresztül ül, melynek alapja a kölcsönös bizalom és elköteleződés. A kommunikáció dinamikája a résztvevő felek között zajlik és probléma esetén az érzelmek megjelenése beárnyékolhatja a kommunikáció hatékonyságát, tisztaságát. Előfordul, hogy az onkológus orvos számára is  érzelmi nehézséget jelent a rossz hír közlése, a beteg és környezete számára az élet további alakulását erősen befolyásoló információk átadása. Az információk átadásának leghatékonyabb módja, ha az a megfelelő időben, a megfelelő körülmények között az érintet személy mentális és érzelmi teherbíró képességére figyelve történik, akár több lépésben. Az élet viszont nem mindíg teszi lehetővé az ideális körülményeket. Leggyakrabban az orvosok fizikai megterhelése, érzelmi, és pszichológiai hiányosságai nehezítik az amúgy is distresszes beteggel a kommunikációt és ezáltal az orvos-beteg kapcsolat minőségét is gyengítik. Az elmúlt 20 évben kutatások sokasága hozta felszínre a kommunikációt befolyásoló jellegzetes viselkedéseket és mutatta be a hatékony kommunikáció elengedhetetlen kritériumait. Ezek a következőek: személyközpontú megközelítés, bizalom és biztonság felépítése, beteg distressz szintjének beazonosítása, az infromáció személyre szabott átadása, megfelelő idő a kérdésekre és válaszokra.(36)Falowfield, Jenkins. Az orvos beteg kapcsolat szükségszerint kibővülhet a családdal, és az orvos, mint coach vesz részt a folyamatban, szükség szerint a személyek problémáihoz, igényeihez alkalmazkodva, őt erősítve készíti fel őket a döntésekre, nehéz élethelyzetekre.

Nehéz helyzetek, rossz hír közlése:  

A három legnehezebb hír, melynek közlése az orvos számára is nehézséget , érzelmi terhet jelenthet az a diagnózis közlése, a kezelés váltása a betegség progressziója miatt illetve a kezelések befejezése a betegség előrehaladottsága, a rendelkezésre álló kezelési lehetőségek hatástalansága miatt. A nehéz helyzetek kezelésére tervezett tréningek  a hatékony, személyközpontú kommunikáció alkalmazását tanítják meg szerepjátékokon keresztül, gyakran valódi színészek bevonásával, A tréningek 3-4 fős csoportokban zajlanak, a rögzített jelenetek lehetőséget adnak a kommunikációs hibák felismerésére, javítására. A hatékony kommunikáció erősíti az orvos-beteg kapcsolatot. Csökkenti a beteg szorongását, segít a betegséghez való alkalmazkodásban, ugyanakkor nem csökkenti az onkológiai betegk gyógyításában résztvevő orvosok érzelmi terheit.(Fallowfield et al, A.Kiss et al)(36)

E.Thorne et al 2009, azt vizsgálta, hogy az idői nyomás hogyan hat az orvos-beteg kapcsolatra. Nagyszámú rákbeteg verbális beszámolóját feldolgozva renszerezték melyek azok a magatartások, melyek a beteg számára azt jelzik, hogy az onkológus figyelemmel van rájuk, számit, hogy mi történik a beteggel, még akkor is, ha kevés idő áll rendelkezésre(36) A betegek perspektívájából nézve, fontos, hogy előre tudják mennyit kell várakozniuk. előre tudják a várakozás hosszát. Fontos, hogy érezzék az ő idejük is számít. Az orvos számára rendelkezésre álló kicsiny időben is kommunikációja kell, hogy közvetítse, hogy a beteg számit, érzései és kérdései fontosak. Az orvos figyelme, visszajelzései megerősítik azok létjogosultságát. Az orvos beteg kapcsolat szempontjából megerősítő, ha érzi  az orvos együttérzését, jelenlétét akkor is, amikor a váróteremben még sokan vannak.Az a 3-4 perc , amit az orvos betegével tölthet, óriási idő,  ha a beteg azt  érzi, hogy abban a kicsi időben teljes figyelmet kapott, személye és kérdései fontosak voltak. Az idői nyomás a rákbetegek és orvosaik számára az egyik  legnehezebb vetülete a gyógyításban, a betegséggel való megküzdésben. A rákbetegek gondozásával foglalkozó orvosoknak érdemes megtanulni,  hogyan lehet hatékonyan kommunikálni az szűkös idői keretek között (Epstein 2007)(37).

Burnout

A súlyos betegekkel foglalkozó egészségügyi szakemberek mérhetően nagyobb testi-leleki megterhelésnek vannak kitéve, mint az átlagos problémákat kezelő orvosok, nővérek. Hegedűs Katalin és munkatársai (38) a fokozott terhelést vizsgálva azt találták, hogy közöttük szignifikánsan magasabb a kimerültség, a stresszfüggő testi-lelki tünetekkel való együttélés, magasabb a káros szenvedélyek előfordulási aránya, és gyengébb a szociális kapcsolatok rendszere, mint más területek dolgozó egészségügyi szakembereké. 

Az onkológusok mindennapjai zsúfolt munkaterekben, feszített munkatempóban, érzelmi problémák, pozitív és negatív projekciók közepette dolgoznak. A segítés lehetősége átmenetileg feltöltő erőt ad, de hosszútávon a szenvedés folyamatos jelenléte, a betegek egy részének elvesztése kikezdi az érzelmi egyensúlyt. Az újabb terhekkel szembeni védekezés megkeményíthet , elkophat az érzékenység, rutinná válik a munkavégzés. A burnout tünetegyüttes a fokozott fizikai, érzelmi, mentális megterhelés folyamatában alakul ki. Az érzelmi kimerülés, a munkateljesítménnyel való elégedetlenség, és a személyes érzelmek kivonása, mechanikus munkavégzés (deperszonalizáció) legfőbb jellemzői. A Maslach Burnout Inventory (MBI) alkalmazásával történt angol vizsgálat szerint, az onkológusok és a palliatív gondozásban dolgozó orvosok egyharmada küzd burnout szindrómával és pszichiátriai morbiditással (39).

.

Megelőzésében a munkavégzés során a testi-lelki-szellemi egyensúly megtartása játszik fontos szerepet. A Bálint(40) csoportok évtizedek óta ezt a lehetőséget biztosítják a gyakorló orvosok számára, lehetőséget adva az orvos döntései, viselkedése mögött meghúzódó érzelmek, gondolatok, előítéletek felszínre hozására. Másik lehetőség a megelőzésben a saját határok meghúzása, az én védelme. A családi és egyéb kapcsolatok ápolása, rendszeres sport, alvás és a szakmán kívüli saját igények szem előtt tartása, lehetőség szerint pszichológiai tréningeken való részvétel.

• Vissza a szakcikkekhez •

Eseménynaptár

Facebook

Cikkek


Itt minden szónak súlya van 2015-06-29 12:44

A beteg és a „többiek”

részletek

Lélekben is gyógyulni kell 2013-11-10 20:29

A rák diagnózisa olyan mint a cunami: ahol előző nap még boldog párok sétáltak a tengerparton, ott másnap a pusztulás és romok képei fogadnak...

részletek

Előítélet-mentes sorstársak a Tűzmadárban 2013-11-10 19:18

Az egészséges ember a jelent, de jövőjét is csak egészségesként tudja elképzelni. Hárít, minden kórság gondolatától irtózik, még akkor is... részletek