Segítő szolgáltatások



Tájékoztató anyagok



Önkéntesség



Rólunk írták



Partnereink



Elérhetőségek

Email:
tuzmadar@tuzmadaralapitvany.hu


Telefon:
06 1 455 8100/8607 mellék


Mobil:
06 30 790 3841; 


Bankszámlaszám:
10300002-20249829-00003285

 

Adószám:

18120763-1-41

Feliratkozás hírlevélre

Név:


E-mail cím:

Újra meg újra

Újra meg újra

 

Közhely  - a zuhanó repülőn nincsenek ateisták.  Az áttétes gyomorrák felér egy zuhanó repülővel? A tudomány mai állása szerint bőven. A repülő zuhanását esetleg túl lehet élni…  Akkor nem lehetek ateista. Talán könnyebb lenne, ha jobban tudnék hinni, ha én is úgy érezném, hogy a másvilág szebb, különb a mostani életemnél. De nekem gyenge a fantáziám, vagy rohadtul szeretek élni, mert nem tudok szebbet elképzelni ennél. Persze nem zárom ki, hogy van olyan, de számomra az élet csodálatos.

 

Négy éve tudtam meg, hogy rákos vagyok. Akkor elbúcsúztam a szeretteimtől és megpróbáltam felkészülni a legrosszabbra. De küzdöttem, mint egy vadállat - az éltemért – nem tudtam feladni. Legyőztem a műtéti fertőzést, teljes életet éltem gyomor nélkül, visszaszereztem az erőmet.. .         Hősök, akik ezt teszik – mondják. Á dehogy, csak nem lehet kitérni, nem lehet elbújni, végi kell csinálni. Újjáéledtem, már tervezgettem, már megengedtem a nejemnek, hogy cipőt vegyen nekem.

 

Aztán egy sima vérvétel és a tumor markerem értéke a normál érték fölé emelkedett.  Forgott velem a világ, nem volt egy épkézláb gondolatom.  Vizsgálatra várni, vizsgálaton részt venni, ebből állt az életem. Nem tudom, melyik a rosszabb, várni vagy tükröztetni, szurkáltatni magát az embernek. Nem találtak semmit.  Talán az a gyulladás, ami nyelőcsövemen volt? Három év után, amikor már kezdtem azt hinni, hogy megúszhatom, kiűzetés a paradicsomból? Hinni akartam, hogy ha nem találtak semmit, akkor nincs is, de alattomosan befészkelte valami magát az agyamba. Nem tudom mi, de bizonytalanná tett.  

 

Meglegyintett a zuhanó repülőnél kegyetlenebb érzés szele. Nem vagyok újra rákos, mondogattam magamban.  Ezt valahogy, bizonyítani is akartam. A vállalkozásomat új tevékenységgel bővítettem. Aki ilyet tesz, az nem rövidtávra tervez. Átúsztam a Balatont, mert a daganatos betegek gyengülnek. Átúsztam, de az a valami csak ott motoszkált az agyamban.  Menjünk a felnőtt gyerekeinkkel együtt nyaralni – ki tudja meg tehetem-e még?  Hittem is meg nem is, hogy nincs bajom.

 

Évek óta tervezzük, hogy kimegyünk Bécsbe Adventkor. Kimentünk a barátainkkal. Náluk aludtunk, nem tudtam elaludni. Iszonyatos, addig soha nem tapasztalt fájdalmat éreztem.  Nem akartam, hogy a nejem felébredjen, felkeltem és tornázni kezdtem. Észrevette.

-        Mi a baj? – kérdezte.

-        Fáj a hasam, valami gond van.

-        Biztos a puncs miatt.

-        Remélem.  – válaszoltam.

A puncs? Alig ittunk. Ez valami más. Aztán nem fájt két hétig. Majd újra iszonyatos görcseim lettek.  Nem értettem, nem ettem olyat, nem ittam olyat, hogy fájjon.  Karácsony előtt, vissza kontrollra.  A tumor marker még magasabb értéket mutatott. Itt valami biztos nincs rendben.    Újabb vizsgálatok. Az eredményekre várni kellett, de az orvosok tekintete mindent elárult, vagy nekem volt üldözési mániám? A klinikára elkísért mind a két fiam.  Ott tudtam meg, hogy a biopszia áttétet talált.  Normális vagyok? Az fáj a legjobban, hogy a fiaimnak fájdalmat okozok?

 

A hasi fájdalmak egyre sűrűbbek lettek, a kezem görcsbe rándult. A nejem ott toporgott mellettem, hogy mit is csináljon, hívja e a mentőt. Kitapasztaltam, hogy csak négy órát kell kibírnom, utána enyhül. De ne lássanak ilyenkor a fiaim, a lányok, de még talán a nejem se. Elolvastam, pár hónapom lehet hátra.   

 

A kisebbik fiam a vizsgáira készült, nyáron diplomázik, már nem leszek ott hasított belém. Felhívott, talált az interneten egy sebészt, aki hasi áttéteket műt és az országban egyedülálló eljárást alkalmaz. Tanulj inkább – korholtam.  Talán mégis van némi parányi esélyem? Nincs, nem javasolta az onkológusom a műtétet, a gyomoráttétet nincs értelme műteni.  Akkor mit lehet tenni? –kérdeztem. Kemoterápia – volt a válasz. Jó rendben,kemo de ha megcsinálom, mi várható, meddig élhetek még? Egy éven belüli elhalálozás várható kemoval együtt. Azaz tényleg pár hónapom van. Mit tegyek, tiszteletben tartom az orvosom véleményét, de el lehet ezt így fogadni? El kell fogadni, mondja az agyam. Megkerestem a sebészt, elmentem az ország túlsó felére.  Kiderült, a leleteim alapján nem tudja alkalmazni az olasz professzortól átvett technikát, de javasolja a műtétet, mert a fájdalmaimat talán lehet enyhíteni és a nagyobb daganatokkal a kemo se nagyon tudna mit kezdeni.

Most mit tegyek? Két orvos, két vélemény. Bekéredzkedtem a professzor úrhoz, elmondtam mi a dilemmám.        

-        Mutassa, mit akar műteni Tóth doktor?  - nézegette a véleményt, majd megszólalt.  – Jó menjen el a műtétre és utána várjuk kezelésre.  – Köszönöm professzor úr! – rebegtem, legalább valami megnyugtató.

 

Az ország túlsó végén műtöttek. A nejem odaköltözött egy panzióba, de jött vele Ildi, édesanyám húga. Aki a szüleink hiánya miatt, egyszerre volt a feleségem barátnője, édesanyja és nővére, egy olyan támasz, ami nélkül, sokkal nehezebb lett volna magában a búval, egy idegen szobában. Ez már a negyedik műtétem volt. Féltem, de milyen érdekes ebben is lehet rutint szerezni. Bizakodtam. Talán kiveszik a daganatot, arra kapok egy hatásos kemot és időt nyerek. Amikor kitoltak, kába voltam. Nem tudom, hogy lehetett, de tőlem jó pár méterre beszélt a feleségem a gyerekeimmel együtt a főorvossal, és én mintha ott lettem volna.  Foszlányszerűen, de mindent értettem.  A hasfalból egy tenyérnyi daganatot metszettek ki, de a vékonybeleimen a daganatok olyanok, mintha rizzsel beszórták volna, nem lehet műteni.  Fel kell készülni, hogy akár egy-két hónapon belül …. aztán álomba szenderültem. Öcsémék és húgomék álltak az ágyamnál.   Kínos csend, néhány tétova szó. Zavartan távoztak, már liftnél járhattak, amikor hallottam húgomat felzokogni.  

 

A műtéteknél nekem is megvan a magam protokollja. Nincs mese, ahogy fel tudok kelni, mindennap borotválkozom. Mindennap, erősebbnek kell lennem.  Szédülök, de nem számít. Második nap majdnem összeestem a tükörnél.  Valami nincs rendben, nem erősebb, hanem gyengébb vagyok, mint tegnap. Ez már a vég. A műtéti eredmény duplán kudarc, mert nincs értelme a gyomordaganat áttéteket műteni, de nekem meg se lehetett műteni, most meg gyengébb is vagyok. El kell búcsúznom a családomtól. A nővér hívja az ügyeletes orvost, a drénből,  tiszta vér folyik, azzal van teli a palack. Ha egy orvos szimpatikus tud lenni, akkor ez az ügyeletes orvosnak sikerült, meg kell műtenie azonnal, valószínű, hogy egy ér elpattant. Nagyon sokat köhögtem és valami szakadást éreztem is.  Ötödik műtét. Rutin? Teljes padló. Van még innen kiút, lehet még valamit tenni?        

 

Jó lenne felébredni ebből a lidérces álomból. Aztán mégis úgy érzem, jobb aludnom, akkor se kell gondolkodnom.  A nejem nagyon erős. Jött reggel, jött délután hozzám. A gyerekeim is itt vannak, el kell őket küldenem, hiszen más dolguk is van.  Ádámnak rosszul esett, hogy elküldtem, a nagy bánatos szemeivel nézett rám, de akkor is menjetek haza, leesett a hó, és sokszor kell még segítenetek nekem, ha kapom a kezelést, nem lehet az összes puskaport most ellőni. – próbáltam nyugtatni.

 

Aztán nem tudom mi történt velem. A harmadik nap lementem a negyedikről gyalog, másnap már kétszer, újból edzettem magam. Ott motoszkált bennem, hogy minek, hiszen legfeljebb edzettebben halok meg. De az életösztön, a remény legyőzte a vészjósló hangot.  Tudtam milyen a helyzetem, de nem várhatom minden percben a halálom.  És jött az új lehetőség, molekuláris diagnosztika, célzott terápia, meg kell próbálni, bármilyen kicsi is az esélyem. Megpróbáltam, a meghallgatáskor nem értette a doktor, hogy a leleteimhez képest mitől vagyok jó állapotban. A reménytől. De kiderült, az én mutációmra nincs kezelés.

 

Harminchárom napig nem voltak görcseim. Az egyik orvos barátom, azt mondta nemrégiben, hogy nem tudnak mindent meggyógyítani, de a fájdalomcsillapítás nagyot fejlődött, legalább fájdalom nincs. Hát nekem volt. Embertelen fájdalom. A legborzasztóbb az volt az egészben, hogy nem lehetett kitapasztalni, hogy mitől van.  Egy adott ételtől, egyik alkalommal nem fájt semmi, máskor borzalmas kínokat okozott. A bél összenövések, szűkületek a daganatok okozták.  Nőtt a fájdalom ideje, már nem maradt abba négy óra után. A nejem arca tele volt aggódással, pedig amit tudtam eltitkoltam előtte, vagy ha éjszaka lettem rosszul, kilopóztam a nappaliba, hogy tudjon aludni. Nem engedtem neki soha, hogy kihívja a mentőt. Féltem, ha az ügyeleten felvágnak, mert bélelzáródásom van, ki tudja lesz-e még belőlem ember.   Pedig a kemo hatott, a tumor marker értékem normális értékre csökkent, de ez az állapotomon nem látszott meg.  A kezelőorvosomnak beszéltem a  lehetséges klinikai vizsgálatokról, hátha valami csodaszert lehetne kipróbálni rajtam.  Leforrázott, örüljek, hogy hat a kemo, nem fognak rajtam kísérletezni, az én betegségemre nincs semmilyen csodaszer.  Akkor egy éven belül, a kemoval együtt - hasított belém.

 

A hasi műtétem miatt egy bődületes sérvem keletkezett.   A CT felvétel értékelője a sérvet is hibásnak találta a bélszűkületekért.   Vissza a sebészhez. Ő azt mondta a sérv nem lehet az oka, de ha én is úgy gondolom, megműt és próbál segíteni a szűkületek feloldásában.  Hatodik műtét.

 

Borzalmas amikor megtudja az ember, hogy rákos vagy, szebben mondva, daganata van.  A talaj kicsúszik a lábunk alól. Nem lehet elbújni, végig kell csinálni. Aztán erőre kapunk, az élni akarás felülkerekedik. Mindenki biztat ilyenkor, bíznak benned. Van miért küzdeni.  A bennünk élő tűzmadár újjáéled. Már semmi se olyan, mint régen, de ennek vannak előnyei is. Bölcsebbek leszünk. Jobban szétválasztjuk az értelmes dolgokat az értelmetlentől, mert tudjuk, mi sem vagyunk kivételek és a hátralévő karácsonyok száma mindenkinek számos.  De ez az állapot minden kínjával együtt is egy mennyország ahhoz, mint amikor kiderül, hogy kiújult, vagy szóródott a daganat.  Akik értik a helyzetedet és a szakemberek - már nem nagyon számolnak veled, a laikusok meg bíztatnak, hogy csak akarni kell, agyban dől el minden, meg olvasták az interneten... Egyik nézettel se tudtam azonosulni.  Tudtam, hogy menthetetlen vagyok, de hátha. Jól esett a családom, barátaim csodavárása, de tudtam erre nincs esélyem. Mibe kapaszkodjak? Örökre kirepült a bennem rejlő tűzmadár?   

 

A műtétem előtti pénteken, hajnali kettőtől, délután kettőig rosszul voltam. Tizenkét óra pokoljárás. Háromra egy megbeszélésem volt ingatlanügyben. Elmentem rá.

 

A hatodik műtét idejére is odaköltözött a városba a nejem.  Megérdemlem én ezt a csodálatos nőt? Naponta kétszer jött be hozzám, volt, hogy este kilencig maradt, majdnem bezárták a kórházba. A műtét után beszélt a főorvossal, lelkendezve adta elő, hogy milyen jól sikerült minden. Nekem gyanús volt, mert nem sokáig voltam a műtőben. Másnap reggel bejött, hozzám a főorvos és mintha nem is ugyanazt mondta volna nekem, mint a nejemnek.  Biztos azt mondta, de mást hallottunk ki belőle.  Nem sok mindennel biztatott, de azt elmondta, valóban kisebbek lettek a daganatok és százból egy vagy egy se jött még hozzá vissza jobb állapotban, mint amit nálam februárban látott.  A nejem is befutott. A főorvos nem ment el, hanem beszélgetni kezdtünk.  A feleségem azt mondta:

-        Tudja főorvos úr, az én férjem lesz a megmaradó fűszál.  A doktor nem értette. Én elmagyaráztam neki:

-        A hatvanas években voltam gyerek. Hallottam a hidegháborúról és azt is mondták, ha ledobják az atombombát, senki nem marad életben. Nagyon féltem ettől. Egyszer játék közben könny szökött a szemembe és sírni kezdtem.  Nagyapám, akit az egyik unokatestvérem Papónak nevezett el és ez a név rajta is maradt, megkérdezte tőlem: - Miért sírsz Jóska fiam? Én elmondtam neki, hogy meg fogok halni, mindenki meghal, ha ledobják az atombombát.  – Ne sírj fiam – vigasztalt nagyapám.  – Tudod, ha kaszálok, nagyon megfenem a kaszát. De amikor vágom a rendet, és akármilyen éles a kasza, hátranézek, mindig állva marad egy – két szál. Na, Jóska fiam, te is ilyen állva maradt szál leszel, ha ledobják az atombombát. 

-        Ő most is az lesz főorvos úr – vágott közbe a nejem- nem hagyom, hogy máshogy legyen. 

 

Magamra maradtam, elővettem a fiókból a Bibliát. Az elején azt írják, hogy van egy Gedeon nevű társaság, akinek az a küldetése, hogy minden kórházba, szállodába Biblia legyen a szobákban.  Olvasgattam.  Az egyik levélben - a remény nem bűn. Az evangéliumokban – Kérj és adatik, kopogj és beengednek. A bélpoklos arra kéri Jézust, hogy – Tisztíts meg Uram, ha te is úgy gondolod!  Legalább a köpenyege szegélyét tudjam elérni és meggyógyulok.  Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben és elaludtam. Amikor felébredtem, mintha egy óriási terhet vettek volna le rólam. Ez júniusban történt és azóta nem voltak kibírhatatlan fájdalmaim, a kemoterápia megviselt, de viszonylag jól bírtam.

 

És jöttek az élet ajándékai, ott lehettem a kisebbik fiam diplomaosztóján, az eljegyzésén, kirándultunk együtt a nagyobbik fiamékkal, ott voltam a harminc éves egyetemi találkozónkon és én lehettem a szakestély elnöke, bírálhattam a klub kiállításán és Velencén, cikkem jelent meg a Kutya újságban….. Mindezt sokszor úgy, hogy szerdán megkaptam a kemot infúzióban és szombaton ünnepeltem.  Maradt még bennem tűzmadár? Vagy csak pislákol az a tűz? Volt egy titkolt vágyam, ha nem is tudtunk az idén együtt nyaralni, Pár napot jó lenne együtt tölteni. Azonban a műtéteim miatt a kemo elhúzódott, a nejem szabadsága elment arra, hogy ott volt velem a kórházi kezelésem alatt, Gabó elhelyezkedett és az első pár hónapban nem nagyon van szabadság, no meg nem egyszerű hat embert egyszerre szabaddá tenni. De mégis összejött.  A mostani hétvégén együtt voltunk Bajmócon. Az a vár egy ékszerdoboz. Utána állatkert és az én felnőtt gyerekeim olyanok voltak, mint picinek  - minden állatot megnézünk Apa!  Már rám fért az a kis pihenés, amit az ebéd hozott, egy jó kis étteremben, finom ételekkel párás sörös korsóval és együtt azokkal, akik a legfontosabbak nekem. Ebéd után gyógyfürdő és senkit nem kellett este altatni. Másnap Körmöc és Selmecbánya.  Mindent bírtam, mindent élveztem, olyan, mintha nem is lennék beteg.  Erről nem is álmodtam. Nem tudom, meddig felejt még itt a jó Isten, de az élet gyönyörű, újjáéledtem! Zsolt barátommal elindítottunk egy online kutyás újságot, amit még akkor kezdtem írni, amikor óriási fájdalmaim voltak. Kell még velem számolni – reménykedtem.

 

A bajmóci utat azért tettük a múlt hétvégére, mert most kellett mennem CT-re.  Vinni kell a vérképet. Féltem megnézni. Amikor megláttam zúgni kezdett a fejem, újra megemelkedett a tumor markerem.  A CT eredményem negatív.  Megint padlón vagyok. Nem akarok szomorúságot okozni a szeretteimnek, nem akarom, hogy teljesen leírjanak.  Igen, ilyenkor a kemo hatása csak átmeneti.

 

A nejem nyitja az ajtót, hogyan mondjam el neki? Nem kell mondanom semmit, látja a szememből. Átölel.  Potyognak a könnyei. Amikor rendszeresek voltak a hasi görcseim és ott tipródott mellettem, ha már kezdett múlni a fájdalmam és egy picit jobban voltam, mindig azt mondtam neki:

-        Én mosolygósnak szeretlek, látni akarom a gödröcskét az arcodon!

Ilyenkor erőt vett magán, mosolygott, megjelent a gödröcske, nekem csak kérnem kellett.  Most is ezt mondtam neki – gödröcske?

Elmosolyodott, megjelent a gödröcske és azt mondta:

-        Tudod, hogy te leszel az a szál, ami állva marad a kaszálás után. Papó megmondta neked! És én így akarom!

-        Én is!

 

                                                                                                                                Juhász József

Eseménynaptár

Facebook

Cikkek


Itt minden szónak súlya van 2015-06-29 12:44

A beteg és a „többiek”

részletek

Lélekben is gyógyulni kell 2013-11-10 20:29

A rák diagnózisa olyan mint a cunami: ahol előző nap még boldog párok sétáltak a tengerparton, ott másnap a pusztulás és romok képei fogadnak...

részletek

Előítélet-mentes sorstársak a Tűzmadárban 2013-11-10 19:18

Az egészséges ember a jelent, de jövőjét is csak egészségesként tudja elképzelni. Hárít, minden kórság gondolatától irtózik, még akkor is... részletek