A rák diagnózisa olyan mint a cunami: ahol előző nap még boldog párok sétáltak a tengerparton, ott másnap a pusztulás és romok képei fogadnak – hozott szemléletes példát a lelki megrázkódtatásra Rohánszky Magda onkopszichológus, a fővárosi Tűzmadár Ház vezetője. – A rákkal szembesülve természetesek az érzelmi reakciók, a bizonytalanság, a félelem, az életveszély érzete. Ám ha ez tartós marad, ha a negatív feszültség, a distressz mindenre rányomja a bélyegét, ha a szorongástól nem tudunk aludni, elveszítjük a türelmünket, ingerültek leszünk, érdemes külső segítséget kérnünk.
Az elcsigázottság ugyanis még fáradtabbá tesz, fizikailag is kihat a kezelésekre, s elidegenítheti a körülöttünk élő embereket is – szólt a testi-lelki összefüggésekről a pszichológus.
– Legfontosabb, hogy ne süllyedjünk depresszióba, s ne minden a betegségünkről szóljon: ne féljünk megtenni olyan dolgokat, amelyek örömet okoznak a mindennapokban. Ha érzelmileg jól vagyunk, a kezeléseket is jobban viseljük. Gondoljunk arra az egyszerű példára: aki ideges, például fél a vérvételtől vagy az infúziótól, az ösztönösen megfeszíti a karját, s ezzel még nehezebbé teszi a véna megszúrását – fogalmazott Rohánszky Magda, majd kitért az orvos-beteg kapcsolat alakítására is.
– Amikor egy orvoshoz bemegy a betege, a doktornak nemcsak a betegségét, hanem az egész embert kellene látnia, ám arra sem energiája, sem ideje nincs, amikor negyven másik beteg vár az ajtó előtt. De a betegen is múlik, miként viszonyul hozzá az orvosa: a tréningeken mi is tanítjuk az önérvényesítő kommunikációt. Nem erőszakosnak kell lenni, hanem felkészültnek és tudatosnak: igenis tegyük fel azokat a kérdéseket, amelyekre választ várunk, ha pedig nem értjük a választ, ne restelljünk visszakérdezni..